Belföld

Szerelme mellől zuhant ki az ablakon a busztragédia egyik áldozata

B. Dénes a bécsi karácsonyi vásárról tartott hazafelé szerelmével, Verával, amikor buszuk megcsúszott, felborult, az ablaknál ülő 20 éves lány pedig kirepült a járműből és szörnyethalt.

A Blikk információi szerint a fiatalok szomszédos településeken éltek, öt éve találtak egymásra.

A fiú nagymamája a lapnak elmondta, aznap este boldogan hívta az anyjáékat, hogy mindjárt otthon vannak, a busz már nagyon közel jár, jöjjenek értük.

Aztán pár perc múlva újra csörgött a telefon, Dénes sírva mondta, hogy balesetük volt, és nem találja Verát. A harmadik hívásnál csak annyit mondott: itt van a kezemben, megtaláltam, de már halott.

A baleset szombaton éjfél előtt történt a Miskolc felé vezető oldalon, a 133-as kilométernél. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Janasóczki Attila tájékoztatása szerint a baleset után további autók rohantak előbb a felborult járműnek, majd egymásnak. Kilenc személyautó és két mikrobusz ütközött, ezek között magyar, román és ukrán is volt.

A busz vélhetően egy ütközést próbált elkerülni, mikor megcsúszott és felborult.

A felborult busz a debreceni Grand Tours utazási iroda járműve volt, amely a bécsi adventi vásárra szervezett útról szállította haza az utasokat. A buszon nyolcvanegyen utaztak, az összes sérült közülük került ki. Az utazási iroda félmilliós kártérítési előleget fizet az áldozatok családjainak.

Hárman a helyszínen meghaltak, egy középkorú nő pedig vasárnap éjjel a kórházban halt bele sérüléseibe.

Helyszíni fotók ITT. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik