Belföld

Nem lopnak a postások, csak félbe van hajtva az utalvány

Több postás kifakadt, azt mondták, a becsületük forog kockán az Erzsébet-utalványok körüli cirkusz miatt.

Kiakadtak a postások az Erzsébet-utalványok körüli cirkusz miatt – írja a hvg.hu. A portálnak többen arról panaszkodtak: őket vádolják meg azzal, hogy ellopják az utalványok felét.

A borítékokban több utalványszelvény található, amelyek egyenként két-két utalványt tartalmaznak, ezer és kétezer forintos címletben. Előfordul, hogy ezt nem veszik észre. A postások szerint mégis rajtuk csattan az ostor, az ő becsületük forog kockán – az ügyfeleket az sem hatja meg, hogy lezárt borítékban kapják az utalványokat, vagyis fizikailag lehetetlen, hogy lopjanak belőle.

Az is gondot okoz, hogy a borítékokat ömlesztve kapják a nyugdíjbiztosítótól, azokat még nekik kell cím szerint szétválogatniuk. Sőt, arra is törekedniük kell, hogy az egy házban élők egyszerre kapják meg a küldeményeket, mert volt már balhé abból, hogy valaki még nem kapta meg az utalványát, pedig a szomszédja már igen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik