Belföld

Döntött a bíró, lecsukatta Bróker Marcsit

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíró a Kun-Mediátor Marcsikaként, illetve Bróker Marcsiként emlegetett D. Sándornét. A legszigorúbb kényszerintézkedés elrendeléséről péntek délelőtt döntött a Szolnoki Járásbíróság. A rendőrség és az ügyészség is azt akarta, hogy az asszony rács mögé kerüljön.

Papp Judit, a Szolnoki Törvényszék szóvivője elmondta: azért került előzetes letartóztatásba a gyanúsított, mert egyszer már elszökött a hatóság elől és nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni ellene, emellett ha szabadlábon hagynák, tartani kéne attól, hogy veszélyeztetné a bizonyítást.

A végzés nem jogerős, Marcsika és védője fellebbezett, elsősorban azért, hogy az asszonyt helyezzék házi őrizetbe. A Szolnoki Törvényszék ezt soron kívül bírálja el, várhatóan még karácsony előtt dönt.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Mint ismert, egy külföldi lap számolt be arról, hogy egy belizi üdülőparadicsomban fogták el a körözött milliárdos csalót még a múlt héten, és azóta már át is adták őt a magyar hatóságoknak. Az Országos Rendőr-főkapitányság kedd délután megerősítette a hírt, illetve képeket is közölt, amelyek a reptéren készültek, miután leszállt vele a repülőgép.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Emlékeztettek: a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel csaknem nyolcszáz embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A büntetőeljárás 2015. áprilisában több sértett feljelentése után indult. A nő addigra külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Bár a karcagiak azt nyilatkozták, nem értik, miért csak most kapták el, hiszen a karcagiak tudták, hogy Belize-ben bujkál.

brokermarcsi

A rendőrség csütörtökön videót tett közzé, arról, hogy megérkeznek Marcsikával Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. Az asszonyt azóta ki is hallgatták.

Mint ismert, D. Sándorné a helyi OTP vezetője volt 1999-ig, majd amikor utazási irodát nyitott, az is megtörtént, hogy ő segített más karcagiaknak hazajutni, ha csődbe ment egy másik iroda. Megbízható embernek ismerték, ezért aztán a pénzt is bizalommal vitték hozzá. Az asszony évekig gond nélkül fizette mindenkinek a magas hozamokat, hülyének érezhette magát, aki kimaradt a „pénzügyi csodából”. Volt készpénzátvételi elismervény, pecsét, fejléces papír, D. még hivatalosnak tűnő PSZÁF-engedélyt is mutogatott az ügyfeleknek, azzal csak az volt a gond, hogy valódi volt bár, de pénzváltásra vonatkozott. Sem betétgyűjtésre, sem portfóliókezelésre nem volt feljogosítva a cég.

Olvasói sztorik