Belföld

Erzsébet lehetett a kegyelemdöfés a Postának

A karácsony úgy tűnik, minden korábbinál jobban próbára teszi a posta kapacitásait. Nem csak a csomagoknál van gond, meg a pluszfeladat, az Erzsébet-utalványok kihordása miatt (amiért egyébként némi pluszpénz is jár), hanem ráadásként ott van a postai dolgozók fokozódó elégedetlensége is – írta az Index.

A kiélezett helyzetben a magyar átlagbér alatt kereső, a munkaerőhiány miatt eleve túlterhelt postásoknak kell elképesztően megnyomni a december végét.

Túlvállalták magukat

Legalábbis ezt mutatja az a rengeteg levél, amit korábbi, a csomagok feladásánál tapasztalható fejetlenséget bemutató cikkük után kaptak.

A Posta túlvállalta magát, fizikai képtelenség az összes határidőt tartani – írta pl. egy kézbesítő, akinek leveléből kiderül, hogy a prioritást élvező Erzsébet-utalványok és csomagok áradata miatt a hagyományos küldemények, például a számlák is jócskán megcsúszhatnak decemberben.

Ahhoz, hogy mindenből tartani tudják a vállalt ütemet, ahhoz a dolgozóknak napi 2-3 órával rá kéne tenni a munkaidőre, de mivel a beszámolók szerint decemberben már így is 10-12 órásak a munkanapok, ez fizikai képtelenség lenne.

Az ügyfelek is panaszkodnak

Rengeteg ügyfél panaszkodik késedelmes kiszállításról, időgarantált csomagok parkoltatásáról. Egyes beszámolók arról szólnak, hogy az országon belül sem sikerült kikézbesíteni a csomagokat két hét alatt, mások a Kínából rendelt ajándékkal járták meg, van olyan küldemény, amely a nyomkövetési funkció alapján hat hetet állt Magyarországra érkezése után – írta többek között a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik