Belföld

Elmegyógyítóba vitték a szentesi nőt, aki felvágta élettársa ereit

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akit emberölés kísérlete miatt kedden őrizetbe vett a rendőrség, miután felvágta élettársa ereit. A törvényszék tájékoztatásából kiderül, hogy a nő paranoid skizofréniában szenved, emiatt pszichiátriai kezelést kap. Úgy döntöttek, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe viszik.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a sértett életének kioltását több alkalommal megkísérlő gyanúsított szabadlábon hagyása esetén az általa megkísérelt bűncselekmény elkövetését véghezvinné, továbbá feltehető, hogy rendszeres kezelést igénylő pszichiátriai megbetegedése okán újabb öngyilkosságot kísérelne meg, melyre tekintettel a jelenléte az eljárási cselekményeknél másképp nem lenne biztosítható ezért előzetes letartóztatását elrendelése indokolt.

A rendőrség szerdán számolt be az esetről. Eszerint a nő reggel 9-kor vágta fel párja ereit, de egy ismerős közbelépett. A sérültet a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba. Csütörtök délelőtt az ügyészség már részleteket közölt, eszerint a férfi a teljes bal oldalára lebénult, így az asszony a bal kezén ejtett sebet, amihez egy borotvapengét használt. Ezután próbált véget vetni saját életének is. Ekkor érkezett azonban a férfi önkéntes gondozója, aki segítséget hívott. Közölték azt is, hogy a folyamatban lévő nyomozásban felmerült, hogy az asszony korábban már elkövetett “hasonló jellegű cselekményt”.

A Szegedi Törvényszék délután arról tájékoztatott, hogy a férfi véralvadásgátlót szed, vagyis ha nem kap gyorsan segítséget, meghalhatott volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik