Belföld

Az ügyészség is rács mögé küldené Kun-Mediátor Marcsikát

Indítványozta az ügyészség a Kun-Mediátor ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Talázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy a kényszerintézkedés elrendeléséről péntek dönt a Szolnoki Járásbíróság.

Az indítvány szerint a gyanúsított a hatóság elől megszökött, ezért fennáll annak veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén ismét megszökne, elrejtőzne. A még ki nem hallgatott tanúkkal összebeszélne, esetleg még meglévő bizonyítékokat semmisítene meg, ezzel az eljárás sikerét veszélyeztetné.

Ahogy arról beszámoltunk, D. Sándornét már Jász-Nagykun Szolnok megyébe szállították és kihallgatták a Belize-ben elfogott Kun-Mediátor Marcsikát – közölte a rendőrség. Az asszony egyelőre őrizetben van, kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Mint ismert, egy külföldi lap számolt be arról, hogy egy belizi üdülőparadicsomban fogták el a körözött milliárdos csalót még a múlt héten, és azóta már át is adták őt a magyar hatóságoknak. Az Országos Rendőr-főkapitányság kedd délután megerősítette a hírt, illetve képeket is közölt, amelyek a reptéren készültek.

Emlékeztettek: a nő 1999 óta befektetési ígéretekkel csaknem nyolcszáz embert csapott be, a kárérték meghaladja a 10,5 milliárd forintot. A büntetőeljárás 2015. áprilisában több sértett feljelentése után indult. A nő addigra külföldre szökött, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Olvasói sztorik