Belföld

Autóval szálltak a plázába a csepeli ékszertolvajok – letöltendőt kapott a fiatal

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé annak a csepeli tolvajbandának a harmadik tagját, akik idén februárban autóval hajtottak egy csepeli ékszerbolt falának, hogy megszerezzék az értékes árut. Három év három hónap letöltendőt kapott és a bűnügyi költség miatt is fizetnie kell, összesen 2 millió 100 ezer forintot.

Az ügyészség jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének vádjával állította bíróság elé a fiatalt.

Cinkosait már korábban elítélték, őket már a helyszínen elkapták, 24 éves társukat viszont csak néhány hete. Az elfogásról december elsején számolt be a rendőrség.

Erről videó is készült:

Ahogy arról beszámoltunk, a tolvajok február 29-én hajnalban érkeztek meg a csepeli bevásárlóközponthoz és kocsival kiszakították az egyik utcafronti falat, hogy bejussanak a mögötte lévő üzletbe. “Akciójuk” után elszáguldottak a helyszínről, a rendőrök pedig a nyomukban voltak. A menekülők végül nem jutottak messzire, a sofőr egy körforgalomba elvesztette az uralmát a jármű felett. A kocsi összetört, a tolvajok pedig kiszálltak és próbáltak elfutni. Ez csak egyiküknek sikerült.

Olvasói sztorik