Belföld

Távozik, de nem bukik Tasó László

tasó lászló (tasó lászló, )
tasó lászló (tasó lászló, )
Állítólag már az államtitkár utóda is megvan.

A VS.hu több forrásból is úgy tudja, hamarosan távozik a fejlesztési tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Tasó László utódja állítólag Homolya Róbert közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztos lesz. Mint korábban megírtuk, róla Lázár miniszter júliusi kinevezésekor azt mondta, hogy a “miniszterelnök embere”, és nagy feladata van, Magyarország útépítését koordinálni, az útépítéseket és a vasútépítéseket a kivitelezési státuszig irányítani.

Homolya „koordinálja az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) és az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) forrásokból” (azaz uniós pénzekből) finanszírozott fejlesztésekkel kapcsolatos állami feladatokat. Mivel gyakorlatilag nála a kasszakulcs, a váltás nem jár igazán mély változással. A 2018-as választások előtt most célszerű utoljára átrendezni a kormányzati struktúrát, amit érinti az NFM-et is.

Egyesek tudni vélik azt is, hogy ismét kettéválik a vasút és a közút irányítása, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a MÁV kvázi újra megjelenik a tárca felépítésében. Viszont az eddigieknél is nehezebb lehet az integráció, az együttműködés az ágazatok között. A VS.hu kormányzatra rálátó forrása úgy véli, távozása nem jelenti Tasó László bukását, alighanem nemsokára hasonlóan fontos posztot kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik