Belföld

Fazekas Sándor a dolgozói vacsorahalról, mint a bűn melegágyáról  

Miniszteri iromány a pontylevonásról.

Magyar Zoltán (Jobbik) a földművelésügyi minisztert a Hortobágyi Halgazdasági Zrt. tarthatatlan munkakörnyezeti problémáival akarta szembesíteni. Jelezte, évről évre súlyosbodnak az állami halgazdaságok gondjai, ezek minőségi fejlesztése rendre elmarad, noha nemzetgazdasági érdek lenne, hogy a hazai haltenyésztés visszaszerezze korábbi pozícióját. A vidék megtartóerejének javulásában is szerepet kaphatna a magyar hal, az egészségügyi hatásairól nem is beszélve – írta.

Hat évvel ezelőtt a Hortobágyi Halgazdasági Zrt. egy nyereséges vállalatként működött. Ekkor jött a Fidesz és a korábbi vezetést leváltotta, helyébe – szokásához híven – saját embereit kinevezve.

Magyar Zoltán nem ismerte a korábbi vezetőket, nem is érdekli, miért voltak alkalmatlanok, de úgy véli, a gazdaságban immár mérhetetlen a színvonal csökkenése.

Vacsorahalból “reprezentációs hal”

Mint írta, elvették a dolgozók vacsorahalát, miközben – az érintettek szerint – az új vezető heti 3-4 alkalommal „reprezentációs hal” címen, jelentős mennyiségű halat visz el a gazdaságból.

6 éve se béremelés, se munkaruha nem jár az ott dolgozóknak, akiket ráadásul nem szakmunkás bérrel foglalkoztatnak, pedig a szakmunkát ők végzik el. A vállalat területén nincs biztosítva az ivóvíz és a szociális helység! (sic!) 2016-ban! Ez egész egyszerűen felháborító! De mindennek tetejében még betegnek lenni sem megengedett, kirúgással fenyegetett dolog ma az influenza.

Magyar Zoltán szerette volna megtudni, mikor számíthatnak a dolgozók béremelésre, emberibb munkakörnyezetre. Arra is választ várt, hogy a természetes vizeken végzett halászat megszüntetésével párhuzamosan a halászoknak ígért érdemi kárpótlás ügye, hol tart.

Fazekas miniszter mindent cáfolt

Szerinte a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. jelenlegi menedzsmentje mindent megtesz azért, hogy a társaságot fenntartható módon növekedési pályán tartsa. A cég most piaci alapon működik, nyereséges, míg korábban ezt csak úgy tudta elérni, hogy évente felvett 230-250 millió forint agrár-környezetgazdálkodási támogatást.

A Társaság vezetése 2015-ben nem megszüntette, hanem vezérigazgatói utasításban korlátozta a dolgozók által ingyenesen igényelhető hal mennyiségét, rögzítette a halkiadásra vonatkozó előírásokat. A vacsorahal adásának korábbi gyakorlata ugyanis számos visszaélésre adott lehetőséget.

A vezérigazgatói utasítás szerint ez a juttatás most egységesen, nyilvántartottan elérhető minden dolgozónak.

A korábbi gyakorlat a Társaság sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények melegágya volt, az elkövetett bűncselekmények miatt a Társaság számos büntetőfeljelentést volt kénytelen tenni, amelyek elbocsátásokhoz is vezettek. A vezérigazgatót érintően megfogalmazott rosszhiszemű állítás, miszerint reprezentációs hal címén nagy mennyiségű halat visz el a gazdaságból, minden alapot nélkülöz.

A miniszter szerint a dolgozók – a jogszabályi előírások alapján – minden évben kaptak béremelést, béren kívüli juttatásokat. A cég biztosítja a védőruhát és a nem kötelezően előírt munkaruhát is.

Víz is van a halgazdaságban

A Társaság dolgozói speciális tevékenységüket csak védőruhában láthatják el, ennél fogva a Társaságnak elemi érdeke, hogy a munkavédelmi előírásoknak megfeleljen. Szerződés útján munkavédelmi tanácsadó is segíti a vezetőség munkáját.

Fazekas Sándor úgy tudja, a halgazdaság minden egységében van ivóvíz és szociális helyiség, az ásványvizet pedig ballonokban hordják ki a szervezeti egységekhez.

A betegség esetén történő felmentésre vonatkozó feltételezést érintően rögzítem, hogy a munkavállaló keresőképtelen állapota idején a Társaság nem szüntette meg egyetlen munkavállalójának munkaviszonyát sem.

A halászoknak ígért kárpótlásról a miniszter egy szót sem ejtett, de békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánt az ellenzéki képviselőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik