Belföld

Együtt: Tasónak teljesen el kellene tűnnie

Az ellenzéki párt azt szeretné, ha nemcsak államtitkári, hanem országgyűlési tisztségéről is lemondana.

Mint korábban megírtuk, a VS.hu értesülései szerint Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hamarosan távozik, de kap majd más fontos posztot. Az Együtt szerint azonban a hamis vagyonnyilatkozatot leadó Tasó László megbukott.

Bár már rég távoznia kellett volna tisztségéből, most végre megtette. Az államtitkár helyi feudális nagyúrként sajátjaként kezelte a költségvetési és fejlesztési forrásokat, ezzel szégyent hozott Hajdú-Bihar megyére. Mind országgyűlési képviselőként, mind államtitkárként sok kárt okozott Magyarországnak és a magyar adófizetőknek.

Azok után, hogy földeket és több millió forint támogatást is kihagyott a vagyonnyilatkozatából, majd azt mondta, hogy erről kérdezősködni pusztán provokáció, nem elég csak államtitkári pozíciójából távoznia, hanem országgyűlési tisztségéről is le kell mondania!

Az Együtt azt is követeli, hogy a kormány haladéktalanul vizsgáljon ki – évekre visszamenőleg – minden olyan döntést, pénzköltést, ami Tasó László illetékességébe tartozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik