Belföld

Öklendezve mesélte a kislány, hogyan molesztálta nevelőapja Halmajon

gyermekbantalmazas(960x640).jpg (Array)
gyermekbantalmazas(960x640).jpg (Array)

Első nyilvános ülését tartja a Debreceni Ítélőtábla kedden annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint molesztálta nevelt kislányát hajlami otthonukban. Első fokon a Miskolci Törvényszék döntött még a nyáron, akkor a vádlott hat év fegyházbüntetést kapott. Az ítélet azért nem vált jogerőssé, mert a nevelőapa és védője fellebbezett. Felmentést akarnak kiharcolni.

Verés és verbális terror

A férfi 2005-ben költözött össze a gyermek anyjával, akivel 2013 októberéig élt együtt. Először Miskolcon majd Halmajon laktak az asszony három gyermekével. A vád szerint a kapcsolatot végig a vádlott dominanciája jellemezte. Ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna, ha nem teljesültek az elvárásai, erőszakos volt. Párját verte is, a gyerekeknél pedig elsősorban “verbális terrort” alkalmazott.

A legkisebb -2001-ben született – gyermekkel kivételezett, ő volt – ahogy az ügyészség fogalmaz – a kedvence kezdettől fogva. Vele kivételezett, ugyanakkor elvárta, hogy a kislány megmasszírozza a hátát, a derekát, a lábát, akkor is, ha a gyerek ezt nem akarta.

Azt mondta, mindenkinek baja esik, ha beszél

Azonban 2009-től egyre gyakrabban előfordult, hogy számítógépezés közben ölébe ültette a gyereket, simogatta őt ruhán keresztül. A kislány próbált elhúzódni, de nem tudott. 2012 márciusában az anya elment otthonról, ezt használta ki a férfi, és az akkor 10 éves kislányt a konyhabútorhoz szorította, simogatta ruhán keresztül és akarta ellenére dicsérte, hogy milyen szép. A gyerek kérte, hogy hagyja békén, de nevelőapja nem állt le, benyúlt az alsóneműjébe. A kislány végül kiszabadult az öleléséből és elszaladt.

Másnap az anyja látta, hogy valami bántja a kislányát, furcsán viselkedett és ki volt sírva a szeme. A gyerek öklendezve mesélte el az anyjának, hogy mi történt vele előző nap.Az asszony megdöbbent a hallottakon és számon kérte a férfit, aki “válaszul” falnak lökte őt és megfenyegette, hogy ha bárkinek szólni mer, baja esik neki és a három gyermekének is.

A vádlott ellen végül névtelen bejelentések miatt indult eljárás.

A kislány nem tett vallomást

Ahogy arról beszámoltunk, a férfit júliusban csak a 2012. március 9-i eset miatt sújtották fegyházbüntetéssel. Noha  a vádban ennél több is szerepelt, ám azokért a tettekért nem tudták felelősségre vonni.  A vádirat szerint a férfi ötéves kora óta molesztálta élettársa gyermekét halmaji otthonukban, kihasználva azokat az alkalmakat, amikor párja házon kívül volt. Ám amikor az eljárás elindult, a gyermek már betöltötte a 14. évét, így – élve mentességi jogával – nem tett vallomást, vagyis a korábbi vallomásait sem használhatták fel a büntetőeljárásban. A meghallgatott tanúk pedig kizárólag az ominózus 2012 tavaszán történt molesztálásról tudtak nyilatkozni.

A 12. életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt egyébként öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A büntetés kiszabásakor az első fokon eljáró bíróság értékelte, hogy csak egy cselekmény vonatkozásában történt bűnösség megállapítása, továbbá enyhítő körülményként vette figyelembe az időmúlást illetve, hogy a vádlott büntetlen előéletű. Ezzel szemben súlyosító körülménynek vette azt, hogy a férfi hozzátartozója  sérelmére követett el bűncselekményt, amely ráadásul szexuális jellegű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik