Belföld

Nem ők viszik ki az Erzsébet-utalványokat, de több pénzt kapnak, mint a nyugdíjasok

erzsebet-utalvany(960x640)(1).jpg (erzsébet utalvány, )
erzsebet-utalvany(960x640)(1).jpg (erzsébet utalvány, )

Megírtuk, hogy megállapodott a Magyar Posta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósággal a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintos Erzsébet-utalványok kézbesítéséről. Azt mondták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nyugdíjasok a lehető leghamarabb, de legkésőbb december 31-ig megkapják a küldeményeket, amelyeket a megállapodás szerint 400 forintért kézbesítenek.

Igaz, hogy mégsem a kormányhivatalnokok viszik ki a 10 ezer forintot a nyugdíjasoknak, de a 444 információi szerint Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott bejelentette Tatabányán, hogy annyira komolyan vették a kormányhivatalnokok új feladatát, hogy fel tudtak szabadítani egy jelentős összeget. Aztán most, miután végül nem az ő feladatuk lesz kivinni az Erzsébet utalványokat, ezt a pénzt szétosztják a kormányhivatal dolgozói között.

Így minden dolgozó 12 ezer forintot kap majd.

Ezt az összeget bankszámlakompenzációként kapják majd meg, 1300 dolgozó között osztanak szét 15 millió forintot.

Kancz Csaba azt is elmondta, hogy szerinte a kormányhivatalok meg tudtak volna birkózni a kézbesítéssel, viszont abban nem biztos, hogy ugyanez a Postáról is elmondható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik