Belföld

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint azért nehéz az egészségügy helyzete, mert egyre több az öreg

A társadalom elöregedése nagy kihívás elé állítja az egészségügyi rendszert, és hiába lesz több forrás az egészségügyre, a demográfiai helyzetből fakadóan növekedni fog a felhasználás

– mondta Ónodi Szűcs Zoltán pénteken egy szakmai konferencián Budapesten, aki a 24.hu-nak augusztusban adott interjújában egyenesen úgy fogalmazott, hogy az egészségügy átalakítása halálközeli élmény.

Szerinte

örömteli, hogy nőtt a születéskor várható élettartam, azonban a demográfiai változásokból adódóan nagymértékben nő majd azoknak a száma, akik több figyelmet igényelnek az ellátás során.

Elismerte, hogy kevés a szakdolgozó az ágazatban, és a képzésben részesülők száma is kevesebb, mint az OECD-átlag. Az államtitkár ehhez kapcsolódva megemlítette azt a 4,4 milliárd forintos forrást, amelyet ápolói ösztöndíjprogramként szán a kormány az emberi erőforrások fejlesztési operatív program forrásából.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A külföldi munkavégzéssel kapcsolatban megjegyezte, csökkent a külföldi munkavégzéshez hatósági igazolást kérők száma, a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 2010-hez képest 2015-re felére,

755-ről 393-ra csökkent az ilyen okmányt kérők száma.

Ónodi-Szűcs megjegyezte, a rezidensi ösztöndíjrendszer költségvetési forrásai végesek ugyan, de elégségesek, aki jelentkezett a programra, kap támogatást.

A béremeléssel kapcsolatban az államtitkár megjegyezte, nem hagyják összecsúszni az ágazati bértáblákat a megemelt minimálbér miatt, a tárca álláspontja az, hogy az eddigi értékeket fent kell tartani.

A várólistákra térve kifejtette, hogy míg 2012-ben a 70 ezer beteg várakozott tervezett ellátásra, az intézkedésekhez köszönhetően ez a szám tavaly 35 125-re, idén novemberre 28 539-re csökkent.

Ónodi-Szűcs Zoltán elmondta, ebben az évben a tervezetthez képest 150 milliárd forinttal több jutott az ágazatnak, ami a GDP 0,5 százaléka.

Bejelentette, tervek vannak arra vonatkozóan, hogy a járóbeteg-ellátásban egyfajta kötelező előjegyzést vezetne be az államtitkárság. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik