Belföld

Meglepő helyen, a kormány közelében tűnt fel Nógrádi György

A határon a tűzparancsot megoldásként kezelő biztonságpolitikai szakértő, aki egy előadásán azzal dicsekedett, hogy sok emberrel jóban van a kormányban, van, hogy egy kormánytaggal egy órát is beszél négyszemközt, feltűnt a Sámándob környékén.

A 2015-ös milánói világkiállításra készült magyar pavilon még mindig áll, idén május végéig kellett volna lebontani, de új határidőt kaptak a magyarok, jövő május 1-jét. A napi.hu szúrta ki, hogy közben megjelent Nógrádi György is.

Ömlik rá a pénz

Először arról szóltak a hírek, hogy az olaszok megtartanák a Sámándobot, de kiderült, hogy mégsem, hazaszállítják és Karcagon lesz lovas hagyományokat bemutató tér, ekkor költöttek plusz egymilliárdot a projektre. 650 millió forint csak a hazaszállítása, Kunhalmi Ágnes szocialista képviselő nemrég meg is kérdezte Balog emberminisztert az ügyben, ugyanis az MSZP-s politikus szerint

az expó magyar pavilonjának eddigi költségei ismereteink szerint már meghaladták a 8 milliárd forintot.

Fónagy államtitkár akkor azt válaszolta, Kárpátok-Alpok Zrt. van kijelölve (amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyel) a pavilon bontási, hazaszállítási és újraépítési feladatainak irányítására és lebonyolítására. A bontásra és az újraépítésre elkülönített 1,7 milliárdot még ugyanakkor nem költötték el.

Biztonságpolitikai ismerős

„A Kárpátok-Alpok Zrt. az expó előírásainak megfelelően jelentős előkészületeket tett a bontási folyamat előkészítése érdekében. A Kárpátok-Alpok Zrt. szakértők bevonásával elkészítette az egységes szerkezetbe foglalt megvalósítási tervet, a bontási tervdokumentációt, a bontás, rekultiváció, szállítás és a magyarországi újraépítés előzetes költségkalkulációját. Az Expo részére leadták a bontási folyamat ütemtervét. A bontás és rekultiváció végső határideje az Expo külön engedélyével 2017. május 1”, írta Fónagy.

Sámándob
Sámándob

A Kárpátok-Alpok Zrt. állami tulajdonú cég, , fő tevékenységként üzletvezetéssel foglalkozik, cégadatok szerint 11 dolgozója van.

A felügyelőbizottság elnöke pedig Nógrádi György.

Aki emellett felügyelőbizottsági tag

  • az állami Sefag Erdészeti és Faipari Zrt.-nél és
  • a fővárosi Budapesti Önkormányzati Követeléskezelő Kft.-nél is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik