Belföld

Benzinnel locsolta le, felgyújtással fenyegette lányát a bihari apa

Közveszélyt okozó cselekménnyel megfenyegetve elkövetett zaklatás vétsége, ezért állítanak bíróság elé egy férfit hamarosan Hajdú-Bihar megyében. Az apa azzal fenyegette meg gyermekét, hogy felgyújtja őt és a házukat is. Az ügyészség kedden arról tájékoztatott, hogy vádat emeltek ellene.

A vádlott, a volt felesége és a két közös gyermekük együtt éltek a közös, bihardancsházi családi házukban. Idén június 3-án délután a férfi és hozzátartozói között vita támadt, a lányával hangosan veszekedett, ami odáig fajult, hogy a feldühödött apa a ház udvarán parkoló kocsijából kivette a benzinnel teli kannát. Visszament a házba, ahol körülbelül 5 liter benzint szétlocsolt különböző helyiségekben, illetve szándékosan öntött a lánya ruhájára is.

Ezután feldobta a kannát a ház tetejére, eközben pedig azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a lányát és a házat is. Elővette a nála lévő öngyújtót, de a benzint nem lobbantotta be. Fia ekkor érkezett és közbelépett. A férfi végül lehiggadt és eltette az öngyújtót.

“A benzin párolgására, az elektromos berendezések működtetésére és a PB gázpalackokra tekintettel a házban robbanásveszélyes állapot jött létre, amely veszélyeztette a vádlott és családtagjai testi épségét, továbbá a lakókörnyezetben lévő anyagi javakat” – írja az ügyészség.

Az ügyészség közmunka kiszabását indítványozta a bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik