Belföld

Csak diákigazolványuk bemutatásával ebédelhetnek az iskolások Pécsen

Az újítást, amelynek célja a menzát jogosulatlanul igénybe vevők kiszűrése, többen nehezményezik.

Diákigazolvány bemutatása szükséges decembertől a pécsi iskolai menzákon ahhoz, hogy a gyerekek megkapják az ebédjüket – szülők és pedagógusok közül többen attól tartanak, lesznek nehézségek az új rendszer kapcsán – írja a bama.hu.

Az étkezőkbe az igazolványok vonalkódjait leolvasó szerkezetek kerültek: akik „zöld utat” kapnak, azok be vannak fizetve, azaz ebédelhetnek. Felsősökre, alsósokra egyaránt érvényes az új szabályozás.

Sok szülő attól tart, hogy a diák, hiába van befizetve, pusztán figyelmetlensége miatt marad majd ebéd nélkül – a diákigazolvány ugyanis eddig nem volt kötelező kelléke az iskolatáskának. Valamint attól is félnek, hogy az új rendszer bevezetésének eredményeként rengeteg lesz majd az elhagyott diákigazolvány, és az ebből eredő bosszúság.

Más nagyvárosok és külföldi példák alapján vezették be Pécsett is a modern rendszert – közölte Maruzs Erik, az Elszámolóház vezetője. Kézenfekvőnek látták azt diákigazolványhoz kötni, mivel szerintük – többek között közösségi közlekedési és más kedvezményeik érvényesítése érdekében – azt amúgy is maguknál tartják az iskolások. Az új informatikai rendszer azokat védi, akik befizették az étkezést, és jogosan veszik igénybe.

Vannak iskolák, ahol már december 1-jétől él az új rendszer, másutt, technikai okok miatt december 5-étől indul – olvasható a portálon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik