Belföld

Rogán Antal táskája vagy leleplezett egy titokzatos, gazdagoknak adott záloghitelt, vagy sokkal drágább, mint eddig gondoltuk

Napok óta Rogán Antal táskája tartja izgalomban a szartoriális élvezetekre és politikai botrányokra egyaránt érzékeny magyar olvasókat. A propagandaminiszter a HVG-nek azt mondta, hogy az elhíresült Berluti táskáját egy BÁV-ban vette.

Ezután viszont megkerestük a BÁV Zrt.-t, ahol elmondták, nincs tudomásuk arról, hogy táskákat zálogosítanának, viszont megadták a központi műtárgy-felvevőhelyük telefonszámát, hogy érdeklődjünk ott, biztosat ők tudnak mondani.

Így tettünk, és kérdésünkre, hogy bevesznek-e táskákat, esetleg kapható-e náluk ilyen kiegészítő, azt felelték:

Táskákkal soha nem foglalkoztak, ruhaneműkkel is alsó hangon tíz éve már nem.

Ez amiatt aggályos, ugyanis Rogán 700 ezer forintba kerülő táskája egy 2012-es kollekcióból való, azaz jóindulattal is csak négy év telt el a piacra dobása óta.

Kerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát is, hogy választ kapjunk arra, miért mondta Rogán Antal azt, hogy használtan vette a táskát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy

  • miért mondta Rogán Antal., hogy a BÁV-ban vette a táskáját, holott eszek szerint nem is;
  • miért titkolja Rogán Antal, hogy hol és mennyiért vette a kiegészítőt;
  • nem lenne egyszerűbb elmondani, hogy teljes áron vette valamelyik Berluti-üzletben;
  • hol és mennyiért vette a táskát.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda még mindig nem válaszolt, a BÁV Zrt. viszont küldött egy közleményt, amelyben azt írják, “az Aukciósház és a normál zálogfiókok nem foglalkoznak táskákkal, de a BÁV VIP-fiókjában egyedi konstrukciókat kínál, amelyben – egyedi elbírálás alapján – sokféle nagyobb értéket képviselő tárgyra, így értékes táskára is helyeznek ki kölcsönt, és adott esetben értékesítik azokat.”

Utánanéztük, de egyelőre nem találtuk nyomát BÁV VIP konstrukciónak. Aminek igen, az a BÁV Prémium Finanszírozás nevű konstrukció, ami egymillió forintos határtól indul, és fedezetként szolgálhat rá:

  • Nemesfém tárgy, ékszer
  • Brilliáns kővel ékesített ékszer
  • Műtárgy
  • Festmény

A listáról hiányzik a táska, és ha az egymilliós értékhatárt veszünk, Rogán Antal táskája jóval értékesebb lehet az eddig ismertnél. Rákérdeztüknk a bávnál, hogy

milyen értékhatártól van ez a VIP lehetőség, bárki igénybe veheti-e, hogyan lehet a VIP-termékekből vásárolni és miben különbözik a Prémium szolgáltatástól.

A válasz több újdonsággal szolgálhat:

  • Vagy megismerhet a nagyközönség egy korábban ismeretlen BÁV-konstrukciót,
  • Vagy kiderülhet, hogy a Rogán Antal táskája még annál is több pénzbe került, mint eddig gondoltuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik