Belföld

Embertelen kínok között hagyta meghalni anyját a hevesi férfi

idős nő (Array)
idős nő (Array)

Embertelen kínok között halt meg az ágyhoz kötött idős nő, akit ígérete ellenére nem látott el a fia. Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette – ezzel vádolják a férfit, akit hamarosan bíróság elé állítanak.

A 74 éves asszony combnyaktörést szenvedett. Mozogni nem tudott, teljes ellátást igényelt, fia pedig vállalta, hogy miután kiengedik a kórházból, gondoskodik róla domoszlói otthonában. De nem így tett.

Anyjának az egy hónap alatt alig adott enni, nem fürdette, az asszonynak egy szeméttel telehordott szobában kellett feküdnie, a saját ürülékében és vizeletében. A teljes ellátatlanság miatt a sértetten test szerte nagy kiterjedésű, helyenként nyüvekkel szennyezett felfekvéses fekélyek alakultak ki, és a  vizeletétől szinte az egész bőrfelülete felmaródott.

A férfi látta, hogy anyja egyre rosszabb állapotban van, de nem hívott orvost, sem egyéb segítséget nem kért. A mentőket is csak azután értesítette, hogy ismerőse szembesült az embertelen körülményekkel a házban.

Az idős nőt kórházba vitték, de néhány napon belül életét vesztette. Halálát a Heves Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a  “felfekvések felülfertőződése miatt kialakult általános vérmérgezéses állapot, lebenyes tüdőgyulladás és gennyes vesegyulladás együttesen okozták. A halálhoz vezető okfolyamatsorán az idős nőnek jelentős, és érdemleges mértékű testi és lelki fájdalmat, szenvedést kellett elviselnie”.

Az ügyészség a férfival szemben fegyházbüntetést indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik