Belföld

Megszólalt a szegedi horroralbérletben kínzott fiú

Megfenyegettek, hogy megöletnek, ha nem megyek vissza az albérletbe – nyilatkozta a Délmagyarországnak az a fiú, akit a gyanú szerint társai brutálisan kínoztak heteken át egy szegedi albérletben. Kiderült, régebb óta ismerte támadóit – a két lányt és a fiút – akik elmondása szerint megkeresték és kényszerítették, költözzön velük a Csorba utcai albérletbe. Azt mondta, már szeptemberben “csicskáztatni” kezdték. Ekkor még elengedték, hogy dolgozni menjen. A társaságot azért nem hagyta ott, mert rettegett tőlük.

Elmondása szerint benne volt, hogy nem tűri tovább a megaláztatásokat, és megüti a 17 éves lányt, de félt, hogy utána még jobban bántják, vagy agyonveri a lány 21 éves bátyja. Arra nem tudott válaszolni, hogy szerinte fogyasztottak-e kábítószert a bántalmazói, de bort többször ő vitt nekik kétliteres palackokban. Beszélt arról is, hogy brutális lakótársai a pénzét, a bankkártyáját is elvették, csaknem százezer forinttal rövidítették meg.

Azt mondta, miután bezárták, mindig volt vele valaki, ezért nem tudott segítséget kérni. Az édesanya próbálta elérni a fiát, de rendre azzal rázták le, hogy rossz számot hívott.

“Azért engedtek el, mert mondtam, hogy papírokat kell intéznem a munkahelyemen. Itt szóltam az egyik munkatársamnak, akivel elmentünk a rendőrségre ”

A Bors szerint az egyik kínzó – egy 21 éves lány – kórházi ápolóként dolgozott. Ő – ahogy korábbi sajtóhírekből már kiderült, egy köztiszteletben álló orvoscsalád sarja.

Az esetről hét elején számoltunk be. A gyanúsítottak – akik közül ketten éppen csak betöltötték a 20. évüket – 2016 szeptembere óta éltek közös lakásban a fiúval. Amikor elmentek, lakótársukat bezárták, később annyit engedélyeztek neki, hogy dolgozni járjon. November 13. és november 24. között viszont egyáltalán nem hagyhatta el a lakást.

Novemberben kínozni kezdték őt. Különféle gyakorlatokat kellett csinálnia, felülést, fekvőtámaszt, és amikor erre nem volt hajlandó, ököllel, fakanállal üveggel vagy éppen bottal verték és azzal fenyegették, hogy megölik. Ugráltatták őt, sokszor a fiú vitte nekik ágyba az ételt, vagy amit éppen akartak. Volt rá példa, hogy vállon szúrták, amikor nem engedelmeskedett, illetve – ahogy a törvényszék fogalmaz – nemiségében is megalázták.

Előfordult, hogy arra kényszerítették a vérző fiút, hogy megegye a saját vérével szennyezett papírt, eközben ők ütötték, verték. Mindezeken túlmenően saját vizeletéből és ürülékéből is fogyasztania kellett. Addig bántalmazták, amíg ezt nem tette meg. A válogatott sanyargatások között arra is volt példa, hogy cigarettacsikket kellett ennie, illetve a hátát az egyik kamaszkorú gyanúsított több helyen öngyújtóval megégette és égő cigit nyomott el rajta.
A fiú könnyű sérüléseket szenvedett, szúrt és égési sebek voltak az arcán és az egész testén, a nemi szervén, de „a bántalmazások módja, azok elhúzódó tartama ennél súlyosabb sérülések okozására is alkalmas volt”.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak – akik közül az egyik már állt bíróság előtt súlyos testi sértés bűntette miatt – jelentős tárgyi súlyú – egy évtől öt évig, illetve három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekményeket követtek el, ezért félő volt, ha szabadlábon maradnak, megszöknének vagy elrejtőznének a hatóságok elől, illetve újabb bűncselekményt követnének el, vagy megpróbálnák meghiúsítani az eljárást. Ezért kerültek rács mögé.

A támadók előzetes letartóztatásba kerültek, de a döntés nem jogerős, a gyanúsítottak és védőik ugyanis fellebbeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik