Belföld

Fejszével támadt alvó testvérére, mert szerinte miatta lett szegény

Kényszergyógykezelést indítványoztak a férfi ellen, aki idén januárban fejszével támadt a húgára, mert őt okolta rossz anyagi helyzetükért. Életveszélyt okozó testi sértés miatt akarták felelősségre vonni, de az ügyészség a felmentését kérte a vád alól kóros elmeállapota miatt.

A vádlott és lánytestvére együtt éltek Komádiban szüleik halála után. A nőt korábban a bíróság cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezte, gondnoka a vádlott lett. A férfi keveset keresett, és apjuk halálát neki kellett fizetnie a családi házra felvett hitel törlesztőrészletét is a napi megélhetésük biztosítása mellett. Tavaly év végére  jelentős pénzzavarba került, nem tudta befizetni a számlákat és a szomszédoktól, ismerősöktől kölcsönkért pénzt sem tudta visszaadni.

2016. január 11-én este bort ivott, majd lefeküdt aludni. Így tett testvére is. A férfi éjjel nem érezte jól magát, felkelt és az anyagi problémáin gondolkozott. Arra jutott, abban, hogy ilyen kilátástalan helyzetbe került, testvérének is szerepe van. Ezután a kamrába ment, felkapott egy fejszét, odament alvó rokonához és fejen ütötte a szerszám élével. Miután szembesült azzal, hogy mit tett, azonnal orvost hívott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik