Budapest, 2010. október 23.
Dr. Busch Béla, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem ÁJK Büntetõjogi Tanszék egyetemi docense (j) átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozata kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestõl, közigazgatási és igazságügyi minisztertõl az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Magyar Tudományos Akadémia székházában.
MTI Fotó: Kovács Attila
Belföld

Vádlott lett Habony egykori ügyvédjéből

24.hu
24.hu

2016. 11. 30. 17:54

Korábban a témában:

Ezúttal a vádlottak padjára kell leülnie Busch Béla ügyvédnek a HVG szerint. A lap azt írja, befolyással üzérkedés a vád ellene, ugyanis ő is benne volt abban a társaságban (Oszter Sándor mellett), ami 50 millió forintot nyúlt le egy szökésben lévő, költségvetési csalással gyanúsított vállalkozótól.

A dologban az érdekesség tehát, Habony Árpád kormányfői árnyéktanácsadó garázdasági ügyében is Busch járt el. Ettől függetlenül a kormány ki is tüntette őt.

A HVG szerint a pontos vádak Busch ellen jelenleg hivatali vesztegetés bűntette és üzletszerűen elkövetett befolyással űzérkedés bűntette. A Központi Nyomozó Főügyészség kiemelt jelentőségű büntetőügynek minősítette az esetet.

(A fenti MTI-fotó felirata: Busch Béla, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem ÁJK Büntetőjogi Tanszék egyetemi docense átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozata kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől, közigazgatási és igazságügyi minisztertől az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Magyar Tudományos Akadémia székházában.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.