Belföld

Lepacsizott a szakszervezet a kormánnyal, nem lesz sztrájk

24.hu
24.hu

2016. 11. 30. 20:08

A köztisztviselők és közalkalmazottak masszív béremelést kapnak bő egy év alatt, miközben a szabadnapjukat is megkaphatják. Sikerült tehát a megegyezés, elmarad a munkabeszüntetés.
Korábban a témában:

Megállapodás született a szociális ágazat szerdai sztrájktárgyalásán, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) visszavonja a december 5-re meghirdetett országos szervezésű sztrájkot (ahogy a tanárok is).

Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kompromisszumos megállapodás egyik alapvetése, hogy 2018. január 1-re az ágazatban az átlagkeresetek a mostanihoz képest 33 százalékkal emelkednek.

A szakma gerincét jelentő munkakörökben már jövőre megvalósul a 30 százalék körüli béremelés – közölte.

Nyitrai szerint az ágazatban diplomával rendelkezők, illetve hosszabb szolgálati idővel rendelkező munkatársak eláramlását szeretnék megállítani. Az emelkedés egyik alapja a kormány és a szociális partnerek között létrejött megállapodásnak megfelelő 15, illetve 25 százalékos minimálbér- és bérminimum-emelés, majd 2018-ban további 8, illetve 12 százalékos emelés.

Nyitrai kitért arra is, hogy a garantált bérminimum emelkedése nem érint mindenkit az ágazatban, és a megállapodás részét képezi az is, hogy a jövő évi forrásbővítési lehetőség – 9 milliárd forintos többletet már elfogadott a kormányzat az ágazati bérpótlék-emelésre – elsősorban azokra a munkakörökre koncentrál, amik esetében nem hatna a garantált bérminimum növekedése.

Az életpályamodellről elmondta, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése új helyzetet teremtett, és ebben a helyzetben a szociális partnereik többségének azt volt a kérése, hogy először egy bérfelzárkóztatási programmal álljon elő az ágazat, mert a munkaerőhiány egyes területeken “már veszélyeztetné” az ellátás biztonságát. Nagy valószínűséggel a kormányzat elfogadja ezt a javaslatot, hogy egy erőteljesebb bérfelzárkózása koncentráljanak

Kijelentette, valamennyi olyan követelést, amit érdeminek és kiemeltnek tartottak a szakszervezetek, a kormány teljesítette. Tehát nincs olyan sztrájkkövetelés, ami kielégítetlen lenne.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy most az ágazatban az átlagkereset bruttó 175 232 forint, ez az intézkedéseknek köszönhetően a jövő évben 208 300 forintra emelkedik.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt közölte, hogy nem tartják meg a december 5-re meghirdetett sztrájkot, mert – mint mondta – valószínűleg azzal sem tudnának több eredményt elérni. Közölte, mintegy 5000 dolgozó jelezte, hogy támogatja a sztrájkot. Ez is jelzi, hogy itt volt az ideje egy komoly bérfelzárkóztatási lépés első részének. Boros Péterné vállalható kompromisszumnak nevezte a megállapodást.

Elmondta, értékelték azt is, hogy a szociális munka napja munkaszüneti nappá nyilvánítására vonatkozó törvényjavaslatot benyújtották. Boros Péterné közölte, azt érzékelték, hogy a kormányzatnak a korábbi időszakhoz képest jelentős keresetnövelési ígérvénye a szociális ágazatban meglévő feszültséget az MKKSZ sztrájkköveteléséhez képest is jelentősen tudja orvosolni.

Az MKKSZ november 10-én jelentett be országos sztrájkot december 5-re. A szervezet 30 százalékos keresetnövekedést követel az ágazatban dolgozóknak, valamint azt, hogy november 12. legyen munkaszüneti nap az ágazatban dolgozók számára. (MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.