Belföld

Lemondott Gyárfás Tamás

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A hír közlése bő egy másodperc, de több mint másfél év olykor nyilvános, olykor a kulisszák mögött zajló harca előzte meg, ami kezdetben elsősorban a MÚSZ elnöke és a Hosszú házaspár között zajlott. Hosszú Katinka november 15-én adott ki egy hosszú nyílt levelet, aminek a végén távozásra szólította fel Gyárfást. Válogatott úszók és edzők is csatlakoztak a háromszoros olimpiai bajnok és férje mellé, változásokat sürgettek a szövetség működésében.

Ezt a nyomást már a veszettül ütésálló Gyárfás Tamás sem bírhatta ki (ráadásul a vizes-vb héten bemutatott kabaláival ismét mellényúltak, Bol-Dog után már másodszor), holott az elmúlt 23 év alatt többször is mesterien talált utat a politika és a sportpolitika útvesztőiben. Hosszú Katinka napokkal ezelőtt titokzatosan úgy fogalmazott Facebook-oldalán, hogy “mindenki azt kapja, amit megérdemel”.

Meglehet, ő már tudott valamit.

Gyárfás az MTI-nek a következő üzenetet küldte, amit szó szerint közlünk:

Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.

Gyurta Dániel volt az első, aki kommentálta Gyárfás Tamás lemondásának hírét.

Nem sokkal később, Kanada felé félúton, a brüsszeli átszállás közben Hosszú Katinka is üzent, természetesen közösségi oldalán. Mindenki döntse el maga, az alábbi üzenet mit jelent:

Félúton Windsor felé Shane Tusup, is reagált természetesen. Röviden összefoglalva gratulált feleségének a győzelemhez, akire büszke a januári és a novemberi kiállása miatt. Ezzel segített másoknak, hogy a jövő generációja jobb közösségben dolgozhasson és ezért ő a legbátrabb és legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott!

Az úszók leghamarabb minden bizonnyal januárban választhatnak új elnököt. Dr. Szabó Tünde szakállamtitkár Gyárfás lemondását követő véleményét és az elnökválasztás várható forgatókönyvet itt találja.

Ha lemaradtál volna a Hosszú Katinka által kirobbantott úszóügy részleteiről, ami Gyárfás Tamás elnök lemondásához vezetett, akkor íme a történet részletesen:

  1. Gyárfás Tamás múlt november 15-én, kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közőtt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, melyben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, ahol Gyárfás elmondta: felvetődött benne a távozás, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó a közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkrét vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó-testvérek, Evelyn és Dávid isközleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, melyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a kritikákra, azt szeretné, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, melynek lényege, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.
  20. Az úszószövetség szerint tévúton járnak a feltüzelt versenyzők, és abban bíznak, hogy a világbajnokság végéig “elcsitulnak a fegyverek”.
  21. Biczó Bence is felsorakozott úszótársai mögé. Azt mondta: “Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízom egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában.”
    Két edző mellett ő a kilencedik válogatott úszó.
  22. A MÚSZ hitelrontásért bepereli Németh Zsolt egykori nyíltvízi szövetségi kapitányt,  amiért azt állította egy tévés nyilatkozatában, hogy a szövetség megvásárolja a közgyűlési szavazatokat. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke szintén jogi lépéseket tesz Szabó József olimpiai bajnok ellen, aki a fullank.com internetes portálon fogalmazott meg pénzügyi vádakat ellene.

 

Cikkünket folyamatosan frissítjük.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik