Belföld

Megszólalt a dobverővel megerőszakolt hevesi fiú

Interjút adott anyja jelenlétében az a fiú, akit a gyanú szerint bántalmazott – pontosabban szexuálisan kínzott – három tinédzser a Heves megyei Kerecsenden. A gyerek az Eger Híreknek elmondta, miután vasárnap hazaért a templomból, átment a szomszédba, ahol a három kamasz lefogta, lehúzta nadrágját, majd egy dobverőt dugtak fel a végbelébe, szerinte viccből.

„Sírtam, kiabáltam, és utána hazajöttem, és anyukám megnézte, mi van velem, és utána ő hívta a rendőröket, utána pedig a mentősök is jöttek és ők vittek be”

A fiú – aki a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem 10 hanem 13 éves – a történtek óta nem tud aludni, azt mondta, mindig ez jár az eszében.

Az anya szerint fiát meg is műtötték volna, de el kellett halasztani, mert – ahogy fogalmazott – a gyerek annyira magán kívül volt. Az asszony állítja, az elkövetők szülei fel vannak háborodva és pénzt ajánlottak neki, ha visszavonja a feljelentést.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség az eset kapcsán kedden annyit közölt, hogy valóban érkezett vasárnap a rendőrségre bejelentés, miszerint egy kerecsendi lakásban három fiatalkorú fiú bántalmazott egy negyedik gyermekkorú fiút. A három fiatalkorút előállították a rendőrségre, őrizetbe vették őket, személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás ellenük.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a délutáni órákban a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik