Belföld

Iványi Gábor: Orbán azt csinál az országgal, amit akar

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint a miniszterelnök „el fog kárhozni”. Korábban jó viszony volt köztük, mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában, de mára nincs köztük kapcsolat. Ha találkoznának, elmondaná neki, hogy nem igaz és tisztességes emberek veszik körül, akik nem mondják meg neki, hogy mit csinál rosszul.

Iványi szerint a papok számára mára kötelező lett szinte a politizálás, de ő azzal ért egyet, amit Ferenc pápa mond az elesettekről, köztük a menekültekről is, állítja, Jézus is így tenne ma. Úgy véli, a pápa gúnyolói nem mások, mint képmutató keresztények.

Korábban annyira jó volt a viszonya Orbánnal, hogy a miniszterelnök kérésére ő keresztelte meg gyermekeit, ha találkoznának, szóba állnának,

csak „akkor nem tehetném meg, hogy ne mondjam meg neki: el fog kárhozni”.

Ha egy politikus kiüti a fékeket és az ellensúlyokat, lefojtja a sajtó nagy részét, korlátozza mások jogait, nem fogadja el, hogy felette is ott van a törvény, és egy olyan államszerkezetet hoz létre, amelyben minden szál egyvalaki kezében fut össze, ő mondja meg, mi lehet egyház, kinek lehet iskolája, és sorolhatnám, akkor abból az lesz, amit ma tapasztalunk.

Szerinte Orbán mára rájött, hogy gyakorlatilag azt csinálhat ezzel az országgal, amit akar, hisz az EU nem fog lecsapni rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik