Belföld

Elvitték az ülőkéket a józsefvárosi villamosmegállókból, hogy ne ücsörögjenek ott a hajléktalanok

Az önkormányzat intézkedett: akkor inkább ne üljön le senki.

Eltávolították a józsefvárosi villamosmegállókból az ülőkéket, a helyükön már csak egy támaszkodásra alkalmas deszka van. A 444 azt is megtudta, mi áll a dolog hátterében.

Az önkormányzat arról tájékoztatta őket, hogy a Társak a Teleki Térért Egyesület nevű szervezet azt jelezte feléjük, hogy a környéken élők nem tudják rendeltetésszerűen használni az ülőkéket,

mert az ott kialakult életvitel-szerű tartózkodás és az azzal együtt megjelenő és állandósuló szeszesital-fogyasztás, valamint az ebből adódó bűz és mocsok élhetetlenné tette a megálló környékét.

Az egyesület szerint a helyzet tarthatatlanná vált, ezért kérték az önkormányzattól, hogy „jelezze a panaszukat az illetékesek felé megoldási javaslatot – akár az ülőke eltávolítását – kérve.”

Nemrég ugyancsak a Józsefvárosban, a Harminckettesek terén vaskorlátokat szereltek a padokra, hogy ne lehessen rájuk feküdni. Nem sokkal később eltávolították ezeket, miután a térért felelős Főkert vezetője is otrombának találta a megoldást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik