Belföld

Brutális kínzás egy szegedi albérletben – a saját székletét is megetették a fiúval

Előzetes letartóztatásba került – nem jogerősen – három fiatal – két fiú és egy tinilány – akik bezárták és brutálisan kínozták lakótársukat egy szegedi albérletben. Sanyargatással, súlyos érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése – egyebek mellett ezért indult eljárás ellenük.

Vállon szúrták,  megetették vele a véres zsebkendőjét

A Szegedi Törvényszék hétfői tájékoztatása szerint a gyanúsítottak – akik közül ketten éppen csak betöltötték a 20. évüket – 2016 szeptembere óta éltek közös lakásban a fiúval. Amikor elmentek, lakótársukat bezárták, később annyit engedélyeztek neki, hogy dolgozni járjon. November 13. és november 24. között viszont egyáltalán nem hagyhatta el a lakást.

Novemberben kínozni kezdték őt. Különféle gyakorlatokat kellett csinálnia, felülést, fekvőtámaszt, és amikor erre nem volt hajlandó, ököllel, fakanállal üveggel vagy éppen bottal verték és azzal fenyegették, hogy megölik. Ugráltatták őt, sokszor a fiú vitte nekik ágyba az ételt, vagy amit éppen akartak. Volt rá példa, hogy vállon szúrták, amikor nem engedelmeskedett, illetve – ahogy a törvényszék fogalmaz – nemiségében is megalázták.

Előfordult, hogy arra kényszerítették a vérző fiút, hogy megegye a saját vérével szennyezett papírt, eközben ők ütötték, verték. Mindezeken túlmenően saját vizeletéből és ürülékéből is fogyasztania kellett. Addig bántalmazták, amíg ezt nem tette meg. A válogatott sanyargatások között arra is volt példa, hogy cigarettacsikket kellett ennie, illetve a hátát az egyik  kamaszkorú gyanúsított több helyen öngyújtóval megégette és égő cigit nyomott el rajta.A fiú könnyű sérüléseket szenvedett, szúrt és égési sebek voltak az arcán és az egész testén, a nemi szervén, de „a bántalmazások módja, azok elhúzódó tartama ennél súlyosabb sérülések okozására is alkalmas volt”.

A gyanúsítottak szerint nem kellett volna lecsukni őket

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak – akik közül az egyik már állt bíróság előtt súlyos testi sértés bűntette miatt – jelentős tárgyi súlyú – egy évtől öt évig, illetve három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekményeket követtek el, ezért félő volt, ha szabadlábon maradnak, megszöknének vagy elrejtőznének a hatóságok elől, illetve újabb bűncselekményt követnének el, vagy megpróbálnák meghiúsítani az eljárást.  Ezért kerültek rács mögé.

A döntést az ügyész tudomásul vette, ám a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik