Belföld

Beperli a TV2-t a megkísérelt karaktergyilkosság áldozata

A TV2 Tények című műsora november 12-én Gergely Zsófiának, a hvg.hu újságírójának szentelt egy két és fél perces riportot. A lényeg az volt, hogy Gergely Zsófia a hét elején írt egy cikket, miszerint infarktust kapott Várhegyi Attila, a Fidesz egykori pártigazgatója. Viszont a riport alatt folyamatosan bevágott hölgyet ugyan Gergely Zsófiának hívják, ám semmi köze az újságíráshoz. Ő a Négy Mancs nevű állatvédő szervezet projektvezetője volt.

A hvg.hu újságírója interjút készített az egykori állatvédővel, aki most azt mondta, amikor először meglátta a videót, megijedt, aztán őrjöngni kezdett.

Régóta nem szerepelek a médiában, és annyira aljas, hogy ezt megtehetik, kiteszik a képem, és mutogatják, hogy „ő itt…”. Közben pedig bármit mondhatnak az ott látható emberről, azt is, hogy sorozatgyilkos

– folytatta.

A Négy Mancs egykori projektvezetője hozzátette, a szervezet képviselésekor rengeteg támadást kaptak, és ezeket a rossz érzéseket hozta vissza most számára a TV2. Viszont sokat segített neki, hogy rengeteg embertől kapott bátorító üzeneteket.

És ez tényleg akkora benézése a dolognak, hogy óriási botrány lett, ami a TV2-re ütött vissza. Például láttam, hogy már aznap este a csatorna oldalán, egy teljesen más, zenés műsornál az volt az első komment, hogy „és Gergely Zsófia is fellép?” Ezen már nevetni is lehetett

– jegyezte meg.

A jelenleg a civil szférában dolgozó nő már felfogadott egy ügyvédet, és

bepereli a TV2-t. 

Ha megnyeri a pert, nem tudja, mit vesz a pénzből, de azt ígérte, küld majd róla egy képet a csatornának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik