Belföld

Alig lopnak már fémet Magyarországon

A 2012. évi 1 milliárd 360 millió forintról 2015-re 103 millió forintra csökkent a fémlopásokból eredő károk értéke a szigorúbb szabályozás miatt, közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleményében felidézte: a fémlopások által okozott káresetek számának csökkentése, és az ebből fakadó költségek enyhítése érdekében 2013 novemberében a fémkereskedelemmel kapcsolatos korábbi szabályozást felváltotta a fémkereskedelemről szóló törvény, valamint a fémkereskedelmi tevékenységről szóló kormányrendelet. A lopások visszaszorítása mellett a szabályozás kiemelt célja volt a kulturális javak védelme, az illegális fémkereskedelem felszámolása és a közszolgáltatók kárának csökkentése.

A közszolgáltatók 2012-ben még 2154 káresetet regisztráltak, ez a szám azonban 2013-tól jelentősen csökkent, 2015-ben pedig az összes közszolgáltató által regisztrált káreset száma már csak 195 volt. A fémlopásokból eredő károkozáson kívül a helyreállítás költségei is jelentősen visszaestek, 723 millió forintról 77,7 millió forintra, azaz megközelítőleg a tizedükre csökkentek.

A MÁV adatai szerint a tavalyi és a tavalyelőtti eredménynél is kedvezőbb a fémtörvény hatása, az idei első háromnegyed évben 25-re csökkent a vasútvonalakon a fém- és kábellopások, rongálások száma a korábbi két évben tapasztalt mintegy 50-50 eset után – közölte az NGM. A szabályozás bevezetése előtt, 2013-ban még több mint 300, azelőtt pedig évente 500 feletti esetben követtek el kábellopást vagy rongálást.

A három éve bevezetett szabályozás eredményeképpen kevesebb mint tizedére sikerült visszaszorítani az ilyen típusú bűncselekményeket, amelyek veszélyeztetik a vasúti közlekedés biztonságát, fennakadásokat, késéseket, valamint jelentős anyagi károkat okoznak – hangsúlyozta a tárca.

Kiemelt kép: Fortepan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik