Belföld

És azt tudtad, hogy három éve egyre csak jobb és jobb a magyarok fizetése?

Kövér László szerint pontosan ez történik, köszönhetően a Fidesznek.

A választópolgárok jól döntöttek, amikor 2014-ben ismét a Fidesznek szavaztak bizalmat, hiszen immár három éve tartósan emelkednek a reáljövedelmek és növekedik a fogyasztás – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton Békéscsabán.

Kövér László – aki a Fidesz országos választmányának is elnöke – a párttal szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) regionális gyűlésére érkezett a békési megyeszékhelyre. Előtte sajtótájékoztatót tartott, amelyen hangoztatta: a kormány sokat támadott, kül- és belföldön egyaránt ócsárolt unortodox gazdaságpolitikája meghozta az eredményeket.

A politikus kiemelte: korábban a kiadási oldalon próbálták a terheket csökkenteni, részben adókedvezményekkel, részben pedig rezsicsökkentés formájában, most viszont már a jövedelmek emelése következik. Ez jelentkezik már a közszférában bejelentett életpályamodellek, illetve fizetésemelések által, de a folyamatba illeszkedik a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős megemeléséről szóló legutóbbi megegyezés is.

Kövér László szerint ez a megállapodás ráadásul segíti, hogy Magyarországon maradjanak a fiatalok és a szakképzett munkaerő. Úgy vélte, a szakképzés átalakítása, a jövedelmek emelése enyhítheti a napjainkra kialakult munkaerőhiányt. Emlékeztetett arra, hogy korábban több mint 12 százalékos volt a munkanélküliség, ami napjainkra 5 százalék alá csökkent.

Hanó Miklós, a KPE Békés megyei elnöke, Békéscsaba alpolgármestere arról szólt, hogy a 2010-es kormányváltás óta a város töretlenül fejlődött. Az utóbbi hat évben megközelítőleg 80 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett. A fejlesztések között példaként említette az ivóvízminőség-javító programot, a vasúti és a szennyvízcsatorna-beruházást.

Az alpolgármester jelezte, hogy a Modern városok programja keretében új élelmiszer-feldolgozó üzem, hűtőház, zöldségszárító és paradicsomsűrítmény-üzem épülhet a városban. Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke arra hívta fel Hanó Miklós figyelmét, hogy az egyesület békéscsabai erőit fel kell használni annak érdekében, hogy az egész megye, különösen a kistelepülések fejlődni tudjanak.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik