Belföld

Balog Zoltán megszólalt a Gyárfás-Hosszú Katinka ügyben

Az emberi erőforrások miniszterét a hvg.hu a Parlamentben érte utól. Balog Zoltán a portálnak arról beszélt, hogy az úszók és a szövetség közötti vitában sem a kormánynak, sem a minisztériumnak nem osztottak lapot, ezzel egyet is ért. A 2017-es vizes-vb miatt azonban a kormány azt szeretné, ha helyreállna a rend és a szakértelem döntene.

Márpedig nem érdemes elvitatni a szakértelmet az olimpiai és világbajnokoktól

– mondta a miniszter a hvg.hu-nak.

Nemégiben a Magyar Úszó Szövetség vizsgálóbizottságot hozott létre annak érdekében, hogy kivizsgálják azt a hét pontban megfogalmazott követeléslistát, amelyeket az úszósport demokratikus és sikeres működtetése céljából terjesztett a nyilvánosság elé kilenc válogatott úszó és két edző. Az ügy legfontosabb mérföldköveit itt szedtük össze.

Korábban egy fideszes politikus a portálnak úgy nyilatkozott:

Nagyon rövid időn belül le kell és le is fogjuk zárni ezt az ügyet, a feszültségek nem veszélyeztetik a vizes-vb eredményességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik