Belföld

A bírósági ítélet szerint bizonyítékot kreált a rendőrség egy lehallgatási ügyben

telefon(430x286)(1).jpg (telefon, lehallgatás, )
telefon(430x286)(1).jpg (telefon, lehallgatás, )

Nemrég zárult le első fokon a BKV és a Budapest Airport (BA) jogi vezetőinek a pere, akiket vesztegetéssel vá­dolnak. Az első fokú döntés szerint Sz. Gy. öt évet kapott, a másodrendű vádlott, R. V. K. felfüggesztett börtönnel megúszta, az ügyben született 213 oldalas ítélet alapján a Bors arról ír, hogy a nyomozóhatóság több ponton is törvénytelenséget követett el.

Bacsek György, az elsőfokon felmentett vádlottak jogi képviselője a lapnak elmondta: hivatalosan kilencven napon keresztül lehet lehallgatni valakit, ez indokolt esetben meghosszabbítható további 90 nappal. Hozzátéve:

A nyomozóhatóság az utolsó előtti napon, 2009. október 9-én, 13 óra 40 perckor kapott egy e-mailt egy „elégedetlen és tisztességes” állampolgár nevében.

A bejelentés egy pénteki napon 13.40-kor érkezett a Reptéri Rendőri Igazgatóság postafiókjába, az ügyészségeken azonban a hét utolsó munkanapján csak 13.30-ig tart a munka. Az ügyben eljáró bíró, dr. Steiner Gábor az ítéletben úgy fogalmazott:

(…) a harmadik kilencven napos időszakra történő újabb elrendelés engedélyeztetése érdekében a rendőrség minden bizonnyal saját magának írt névtelen feljelentést (…)

A napilap szerint ha bebizonyosodna, hogy a hatóság maga tette a bejelentést, az hivatali visszaélésnek minősül, ez pedig súlyos bűncselekménynek számít. Csakhogy senkit sem fognak ezért már leültetni, mivel a 2009-es ügy már elévült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik