AppleMark
Belföld

Még idén gazdára találhat a budai hegyoldalban éktelenkedő SZOT-szálló

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 11. 22. 06:46

A jelenlegi tulajdonos megerősítette, hogy Wáberer György érdekeltségébe kerülhet az ingatlan.

Bár már nincs sok hátra az évből, szilveszter előtt gazdára találhat a budai hegyoldalban éktelenkedő SZOT-szálló torzója – tudta meg a Magyar Nemzet. A jelenlegi tulajdonos, a CIB-csoport megerősítette a lapnak, hogy az év végéig lezárulhat az adásvétel, sőt, azt is elárulták, hogy – ahogy azt korábban mi is megírtuk – a Wáberer György vállalkozó és miniszterelnöki megbízott tulajdonában lévő Rózsadomb Panoráma Kft. szeretné megvenni az ingatlant.

A leendő vevő a hatályos kerületi szabályozásnak megfelelően nyílt tervpályázatot írt ki a meglévő épület homlokzati kialakítására, vagyis nem fogják lebontani az 1971-ben felhúzott szállót. A II. kerületi önkormányzat azt is cáfolta, hogy jogerős építési engedélyt adtak volna ki a telekre, bár voltak olyan tervek, amelyek jelentős fakivágással jártak volna, de a kerület ehhez nem járulna hozzá.

A tervpályázatnak egyébként nem lett nyertese, de a Magyar Építész Kamara honlapján múlt héten közzétették a díjazottakat, mindkét második helyezett luxuslakásokat képzel el a meglévő szerkezetben.

A Magyar Nemzet egyébként megjegyzi, hogy körültekintő munkára lesz szükség, mert a szálló mögött alácölöpözött, omlásveszélyes barlangrendszer húzódik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.