Belföld

Cigizős fotóval, majd fenyegetéssel zsaroltak ki 250 ezret egy budapesti tinitől

pénztárca (Array)
pénztárca (Array)

Vádat emelt az ügyészség három kamasszal szemben, akik 2015 októbere és decembere között több mint 250 ezer forintot zsaroltak ki egy tizenévestől. Ha az ügyészségen múlik, ketten felfüggesztett szabadságvesztést kapnak.

Azt mondta, bármire képes a pénzért

A vádirat szerint az első és a másodrendű vádlottak – az akkor 16, illetve 17 éves fiúk – 2015. október elején találkozóra hívták a 16 éves ismerősüket, mert meg akarták zsarolni. Közölték vele, hogy van egy képük róla, amelyen dohányzik, és ha nem fizet nekik, akkor elküldik a fotót a családjának.  Miután kiszemeltjük nem engedett ennek a zsarolásnak, a társaság egyik tagja fenyegetőzni kezdett, azt mondta, bármire képes, és utalt arra, hogy a fiú bátyjának is baja eshet. A tini ekkor már megijedt, és pénzt adott nekik, azt az 5 ezer forintot, ami nála volt.

Pénzt és műszaki cikkeket adott nekik

A zsarolók pár nappal később az egyik közösségi oldalon keresték meg a fiút. Azt írták, ha nem ad nekik több pénzt, akkor beváltják korábbi fenyegetéseiket. A kamasz ezután többször is fizetett nekik, volt hogy pénzt adott, máskor pedig műszaki cikkeket, összesen csaknem 150 ezer forint értékben.

Álprofillal csaltak ki újabb összeget

Ezután csináltak egy álprofilt, és azon keresztül vették fel a kapcsolatot a kamasszal. Elhitették vele, hogy az, akivel levelezik, el tudja intézni, hogy többé ne zsarolják és fenyegessék, persze nem ingyen. A fiú félt, így beleegyezett a dologba. A pénzért a vádlottak a harmadik – akkor mindössze 14 éves – társukat küldték, mert őt a kamasz nem ismerte. Akkor 90 ezer forintot fizetett.

Az utolsó összeg átadásakor azonban a már nyomozók is megjelentek, akik elkapták a triót. Az első- és másodrendű vádlottnak súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette, harmadik társuknak pedig zsarolás bűntette miatt kell felelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik