Belföld

Súlyos hiányosságokat talált az ombudsman a Cseppkő Gyermekotthonban

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 11. 17. 11:04

A vizsgálat során a gyermekek meghallgatását is megpróbálták megakadályozni.
Korábban a témában:

Súlyos hiányosságokat állapított meg az ombudsman hivatala a budapesti Cseppkő Gyermekotthonban. Erről a Magyar Nemzet számolt be. A dolgozók jelentős részének egyáltalán nincs szakmai végzettsége, a nevelők asszisztálnak a gyerekek iskolakerüléséhez, a lányok közül pedig többen a gyermekprostitúció áldozatai lettek.

A törvény szerint már rég nem működhetne ilyen, száznál is több gyermeket ellátó tömegintézmény.

Az otthonban az elmúlt években több haláleset is történt. 2010-ben egy hároméves kisfiúra ráborult egy polc, ő belehalt sérüléseibe. Nem sokkal később a Millenáris Parkban találták meg egy, az otthonban élő tizenhárom éves fiú holttestét. A halálát öngyújtótöltő gáz belélegzése okozhatta. 2011 elején fény derült arra, hogy egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, akikkel egy ágyban is aludt.

A mostani vizsgálat során az ombudsman szerint a gyermekotthon igazgatója megpróbálta megakadályozni a gyerekek meghallgatását. Mindent bevetettek, amit csak lehetett: az otthonban lévő gyerekeket külső játszótérre vitték, akik iskolában voltak, azokat onnan egyenesen külső programra.

Annak a néhány gyermeknek, aki mégis visszatért az iskolából, azonnal el kellett mennie a Millenárison lévő űrkiállításra.

Aznap így nem is tudták meghallgatni a gyerekeket, erre hetekkel később, egy eredetileg nem tervezett látogatás alkalmával került sor.

A Cseppkő Gyermekotthon papíron három 40-40 férőhelyes, külön gondozási helynek minősülő önálló szakmai egységből áll, de a valóságban egy területről és egy intézményről van szó, ahol a gyerekek nincsenek elkülönítve. Törvény szerint egy gyermekotthon legfeljebb 48, önálló lakóegységben elhelyezett gyermeknek nyújthatna otthont. A biztos rámutatott, hogy

a gyermeki jogokat sérti, ha gyermekprostitúció veszélye esetén az intézmény munkatársai nem élnek jelzési kötelezettségükkel, és elfogadhatatlan, ha hallgatólagosan tudomásul veszik a gyermekek dohányzását.

A gyerekek beszámolói szerint gyakori közöttük az erőszak. Az igazgató azt állította, hogy sérülés csak sportbaleset következtében fordult elő, ám az ombudsmani látogatás során földre került egy fiú, egy másiknak pedig csontja repedt verekedés közben. Előfordult, hogy a verekedések, rongálások olyan mértéket öltöttek, hogy a rendőrség beavatkozására volt szükség.

Az otthon lakói azt is állították, hogy néhány nevelő sokat ordibál, üvöltözik, csúnyán beszél és verekedéssel fenyeget. Az is előfordult, hogy megpofozták, megütötték őket. A gyerekeknek nincs lehetőségük anonim panasztételre, akadozik a kapcsolattartás a gyámokkal és a gyermekjogi képviselővel is.

Ugyanakkor az ombudsman jó gyakorlatnak nevezte a számos szabadidős programot és sportolási lehetőséget. Az emberi erőforrások miniszterének azt javasolta, úgy változtassanak a szabályozáson, hogy a 48 fős létszámkorlát a papíron különálló, de azonos telephelyen működő egységekre is vonatkozzon.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.