Belföld

Kiengedték a kecskeméti börtönből pár napra, el is ment lopni gyorsan

Gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak egy férfit, akit néhány napra szabadságra engedtek a börtönből, de nem ment vissza, ehelyett két helyre is betört. Utóbbi kapcsán a napokban ítélték el, három év négy hónap fegyházat kapott lopás miatt.

Az ügyészség szerdai tájékoztatása szerint a férfi Kecskeméten töltötte büntetését. 2016 augusztásban kapott öt nap eltávozást jutalmul, ám ő nem tért vissza, megszökött. De pénze nem volt, ezért Ceglédre ment és betört két házba. Az egyik helyről ékszereket, telefont, fényképezőgépet lopott csaknem 200 ezer forint értékben, a másik lakásban azonban – bár kutakodott – nem talált semmit.

A férfit a módszere alapján sikerült azonosítani, ugyanis most és korábban is egy speciális kaparóeszközt használt arra, hogy befeszítse az ajtókat. Végül szeptemberben elkapták, amikor épp a kecskeméti buszállomáson várakozott, majd visszavitték a börtönbe.

A rabot októberben már bíróság elé állították, akkor fogolyszökés miatt, amiért 11 hónap börtönre ítélték. Nem meglepő módon egyik büntetéséből sem bocsátható feltételes szabadságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik