Belföld

Tápiószelei gyerekgyilkosság – 13 évet kapott a kislányt halálra verő nevelőapa

Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki a vád szerint három évvel ezelőtt halálra verte nevelt kislányát. A döntés szerint akkor szabadulhat csak, miután legalább letöltötte büntetése kétharmadát.

Ahogy arról beszámoltunk, a tápiószelei kislányt 2014.  január 8-án vitték kórházba, a kétéves gyerek életéért azonban hiába küzdöttek az orvosok, két nappal később meghalt. A nyomozás kiderítette, a halálában “idegenkezűség is szerepet játszott”. A rendőrök ezután gyanúsítottként hallgatták ki a kislány 38 éves nevelőapját. A férfi őrizetbe került, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A nevelőapa ellen emberölés miatt folyt nyomozás.

Az ügyészség tavaly februárban arról tájékoztatott, hogy vádat emeltek az ügyben, egyúttal részleteket is közöltek a tragédiáról. Eszerint a kislányt egy hosszúkás alakú, tompa és kemény tárggyal vágták fejbe igen nagy erővel. A gyerek egy-két percen belül eszméletét vesztette. A férfi ezután kihívta a mentőket, akik újraélesztették a gyereket, de sem ők, sem az orvosok nem tudtak már segíteni rajta. Ahogy az ügyészség fogalmazott, csak az életben maradását lehetett meghosszabbítani, halála elkerülhetetlen volt. A kislány arcán és testén ráadásul olyan sérüléseket, véraláfutásokat találtak, amelyek korábban keletkeztek. Azt, hogy a kislányt korábban is bántalmazták, a per alatt igazságügyi orvosszakértők is megerősítették, a gyerek teste hemzsegett ezektől a sérülésektől.

A férfi egyébként öt gyermeket nevelt élettársával. Egy közös volt, a többi az asszony előző kapcsolatából született. A család szociális juttatásokból és a vádlott alkalmi munkájából élt. A tragédia napján a férfi egyedül volt otthon két kicsivel. Először megetette őket, majd rátámadt a kétéves kislányra. Hogy miért tett így, továbbra sem tudni.

A férfi egyik gyermeke korábban úgy nyilatkozott, hogy szülei azért mentek szét, mert anyjánál végleg betelt a pohár, miután apja összeverte a kishúgát. A férfinak egyébként van egy harmadik lánya is ugyanattól a nőtől. Lapértesülések szerint az elmúlt években három másik gyermeke is született három különböző anyától. Legutóbb 2013 végén lett apa, egy kisfiút szült neki az a nő, akinek a korábbi kapcsolatából származó kislányát halálra verte. Az asszony másik lányát – aki szintén nem a meggyanúsított férfitől van – a bíróság a történtek után elvette tőle, és az apjához került.

A döntés ellen fellebbeztünk és indítványoztuk védencem házi őrizetét – mondta a hétfői döntés kapcsán a Velvetnek Soós Péter, a férfi ügyvédje. A lap arról is ír, hogy a halálra vert kisgyermek apja a bíróságtól kérte, hogy kislánya lefoglalt ruháit visszakaphassa. A tárgyalás után azt mondta, hogy „az ítéletet  nevetségesen enyhének tartja″, és a mai napig úgy gondolja, hogy a gyerek haláláért az anya is felelős. Hozzátette: volt felesége egyáltalán nem tartja a kapcsolatot Kíra nővérével, és úgy tudja tavaly szeptemberben megszületett hatodik gyereke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik