országgyűlés (Array)
Belföld

A Fidesz már nem mondható polgári pártnak

24.hu
24.hu

2016. 11. 14. 07:48

Korábban a témában:

Naszádos Péter közgazdász A magyar nemzet politikai értékrendje című felmérése egy október végi kutatás alapján készült, ami azt vizsgálta, a választók kire szavaznának, illetve melyik ideológiába sorolná magát.

Az Indexen megjelent felmérésből kiderül, hogy a Fidesz 26 az MSZP 12, a Jobbik 10, a DK 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 4, az LMP 3, az Együtt 2, a Párbeszéd és a Liberálisok pedig 1 százalékot értek el.

Ideológiák tekintetében a helyzet a következő: 25 százalék vallja magát jobboldalinak, 22 konzervatív baloldali, 21 polgári, 13 konzervatív, 8 pedig szociáldemokrata.

A pártok és ideológiák viszonyát vizsgálva kiderült, hogy a Fidesz-KDNP már nem mondható polgári pártnak, mivel a szavazóinak 65 százaléka jobboldalinak, 20 konzervatívnak mondja magát, de csak 15 százalék vallja magát polgári gondolkodásúnak. A jobboldali szavazók másik fele a Jobbikot támogatja.

Az MSZP is vegyes ideológiájú, szavazóik között vannak szociáldemokraták, konzervatív baloldaliak és baloldaliak is. A kétfarkúak szavazóinál nincs konkrét ideológia, ami meghatározná a pártot, sőt 27 százalékuk nem tudja vagy nem akarja magát besorolni sehová.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.