Belföld

Mesét nézetett áldozatai fiával a százhalombattai kettős gyilkos

Mesét nézetett áldozatai fiával a százhalombattai kettős gyilkosságért elítélt fiatal, miután bezárta gyermekkori barátját abba a házba, ahol a szüleit megölte. Az ámokfutó abszurd módon, így akarta megnyugtatni egykori óvodás társát – írja a Bors.

A tárgyalás után megszólalt a fiatal anyja is, aki elmondta,

“anya vagyok, ő a fiam, mondják meg, mi mást tehetnék, megbocsátok neki. Őszintén sajnálom, ami történt, és együttérzek az áldozatok hozzátartozóival. A fiam 14 éves kora óta drogozott. Egyedül neveltem, az édesapja rég meghalt. Az utolsó hat hónap, amit otthon töltött, maga volt a pokol. Mi is féltünk tőle, a húgát bántalmazta, de hiába hívtam rendőrt, nem vitték be. Elvittem pszichiátriára is, onnan egy nap után hazaengedték. Otthon is gyakran be volt állva, előfordult, hogy megváltoztatott hangon beszélt velünk, vagy minden ok nélkül visítva nevetett. Mostanra kitisztult, sosem volt még olyan jó állapotban, mint amióta bezárták és nem juthat a drogokhoz – magyarázta Mária.”

Ahogy arról beszámoltunk, a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte fiatalt. A bíróság úgy döntött, huszonhat év múlva feltételesen szabadlábra bocsátható.

Az érintett család Százhalombatta óvárosában lakott, akárcsak a jelenleg 23 éves fiatalember. Már napokkal korábban eldöntötte, hogy meg fogja ölni a házaspárt. 2014. november 25-én az áldozatok fia dolgozni indult, a támadó ezután ment át hozzájuk. Egy csaknem 19 centiméter pengehosszúságú kés volt nála. A fiatal bement a nyitott kapun, majd a házba. Először az asszonnyal találkozott, aki azt mondta neki, hogy gyermeke nincs otthon. A vádlott erre előkapta a kést és többször megszúrta az anyát. A nő összeesett, ekkor jelent meg az ajtóban a férje. A késelő azonnal rátámadt a férfira, megszúrta, megvágta őt. Ezután behúzta a holttestét a felesége mellé a szobába, majd bezárta az ajtót és elment.

A házaspár fia délután 5 óra körül végzett a munkahelyén és kerékpárral indult haza. Útközben találkozott a támadóval, aki vele tartott. Amikor odaértek a házhoz, a szurkáló átadta a lakás kulcsait barátjának, és megkérdezte, hogy készen áll-e, majd felszólította, hogy ne sírjon. A fiú kinyitotta az ajtót és ekkor látta, hogy szülei tényleg meghaltak. Kiabálni kezdett, szólongatta őket, hogy keljenek fel, közben zokogott.

Ám a vádlott ezután bezárta a bejárati ajtót, nem engedte ki. Ott kellett töltenie az éjszakát, lefekvéskor a kezeit és lábait a támadó összebilincselte. Reggel a késelő a telefonjával videót készített a halott szülőkről, majd együtt távoztak a házból.

A fiatal többször állította, hogy hangokat hallott, azok utasították, hogy ölje meg barátja szüleit, ám az ügyész szerint a drog miatt torzult el a gondolkodása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik