Belföld

Egy utasa meghalt, a másiknak eltört a gerince – öt évet kapott az ittas autós

24.hu
24.hu

2016. 11. 10. 15:13

Öt év börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Törvényszék egy 30 éves járdánházai férfit, aki tavaly nyáron halálos balesetet okozott Mátraterenyén, méghozzá ittasan. A bíróság döntése szerint a sofőr soha többet nem vezethet. Az ítélet azonban egyelőre nem jogerős.

A törvényszék tájékoztatása szerint a kocsi a 23-as főúton, Mátraterenyén beton áteresznek ütközött. Az egyik utas három nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe, a másik pedig nyaki gerinctörést szenvedett. A vádlott könnyű sérülésekkel megúszta. Mint kiderült,

 “vezetői engedélye soha nem volt, korábban háromszor vonták felelősségre közlekedési bűncselekmények miatt, egyszer cserbenhagyásért, kétszer ittas járművezetésért, a baleset előtt barátaival együtt már az előző délután italozni kezdett, éjszaka is fogyasztott szeszes italt, és ilyen állapotban ült a járműbe Ózdon”.

Az autóban nem volt bekötve senki, pedig az orvosszakértő megállapította, hogy ha becsatolták volna magukat, az áldozat nem szenved halálos koponya- és agysérüléseket, ahogy utastársa esetében is csökkent volna a gerincsérülés esélye.

A vádlott beismerte a felelősségét, azt mondta, mindent megbánt, de azért az ítélet ellen fellebbezett: elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért. A bíróság tájékoztatásából egyébként kiderült az is, hogy a férfit rablás, zaklatás és garázdaság miatt is elítélték már korábban, vagyis visszaesőnek minősül.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.