Belföld

Terrorizálta, verte, zsarolta anyját a szegvári férfi, mert nem volt pénze

Vádat emelt az ügyészség egy szegvári férfi ellen, aki terrorban tartotta, verte és zsarolta az anyját, mert így akart pénzhez jutni. Súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és kapcsolati erőszak bűntette – ezért állítják bíróság elé hamarosan.

A vádirat szerint a férfi 2015. májusa és decembere között közös háztartásban élt az  édesanyjával Szegváron. Ebben az időszakban anyagi gondokkal küszködött és legalább tízszer követelt kisebb összegű pénzt a szülőjétől. Mindezt fenyegetőzve tette, azt mondta, ha nem segít neki, leszúrja. De ez nem volt neki elég, azt akarta, hogy az asszony vegyen fel egymillió forint kölcsönt. Hogy anyja fizessen neki, többször megverte, az is

“előfordult, hogy ököllel arcon, szemen ütötte, leköpte, megrugdosta a sértettet. Volt, hogy a bántalmazásokhoz a vádlott eszközt is használt”.

A nő könnyű sérüléseket szenvedett, de az ügyészség szerint fennállt a veszélye, hogy komolyabban megsérül. Az ügyészség tájékoztatásából kiderül, az asszony legalább 100 ezer forintot fizetett ki a fiának.

A férfi rács mögött várja a tárgyalást, ugyanis egy másik ügyben kiszabott jogerős büntetését tölti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik