Belföld

Vona: Akár 24 órán belül támogatjuk az alkotmánymódosítást

Három pontban rögzítette kedden a terrorizmus elleni javaslatait Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki azt is közölte: a letelepedési kötvények kivezetése esetén akár 24 órán belül hajlandók megszavazni az alaptörvény módosítását.

Az ellenzéki politikus – a hetedik alkotmánymódosítás parlamenti elutasítása után tartott sajtótájékoztatóján – azt mondta, a kötvények azonnali kivezetését és a közvetítő irodák bezárását, az eddigi intézmény teljes átvizsgálását és a Pharaon-ügy lezárását követelik. Ezekről péntek délelőttre ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.

Vona Gábor az alaptörvény-módosítás zárószavazását, ahol bukott a Fidesz, úgy értékelte: “a Fidesz számára nem az ország megvédése a fontos, hanem a szajré”.

Orbán újra megpróbálhatja, írtuk korábban. A szavazás után a kormányfő komor arccal távozott az ülésteremből, az Index ekkor kapta elő őt. A kormányfő a folyosón azt mondta, nem zárta ki, hogy újra benyújtják az alkotmánymódosítást, majd az elnökség eldönti.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a lapnak azt mondta:

Készültünk mindenféle szcenárióra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik