AppleMark
Belföld

Széles Gábor eladná az Echo TV-t

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2016. 11. 05. 08:38

Az energiacellás, gravitációt kikapcsoló vállalkozó, az ország ötödik leggazdagabb embere, akinek a vagyonát 136,8 milliárd forintra becsülik, arról beszélt a Magyar Hírlapnak (ez is az övé, a tévé is), hogy nagyjából fél éve folynak a tárgyalások több befektetői csoporttal arról, hogy eladnák az Echo TV-t, de csak azzal a feltétellel, ha jobboldali marad.

Széles szerint a cél az, hogy olyan jobboldali médiacsoport alakuljon, amelyik nemcsak a jobboldali szavazótábornak fontos, hanem olyan műhelyként is szolgál, amely „az utóbbi években a Hír Tv és a Magyar Nemzet pálfordulása miatt megszűnt.”

A csatorna jelenleg 2,8 millió háztartásban fogható, ez 7 millió potenciális néző, de technikai fejlesztések szükségesek, például át kell állni 16:9-es képarányra, ehhez a vezérlőt meg kell újítani, új kamerákat kell vásárolni, húsz-harminc százalékkal kell bővíteni a szerkesztő- és vágókapacitást, ehhez pedig forrásbevonásra van szükség.

Szeles-Gabor(430x286).jpg (Array)
Kép: Neményi Márton, 24.hu

Soha nem volt célom a médiába való beruházás, ezt csak az értékrendem, a politikai elkötelezettségem miatt tettem meg, mondta.

De 2004-ben megalapította a csatornát, 2006-ban vette meg a Magyar Hírlapot, 2010-ig hatmilliárd forintot fordított médiabirodalmára, évente 700 milliót a tévére, 300-at az újságra.

A lap marad az ő kizárólagos tulajdonában, de ezt is fejleszteni fogja.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.