Belföld

Ügyvédje attól tart, hogy öngyilkossággal próbálkozhat a Nyíregyházán mészárló orvos

A Blikk értesülései szerint fokozott figyelemmel kísérik a börtönőrök a román orvost, Dan S.-t, mivel félő, hogy a férfi öngyilkossággal próbálkozhat. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a magyarországon dolgozó férfi augusztus 31-én fejbelőtte volt szerelmét é s annak férjét, majd hajtóvadászat után Romániában fogták el a menekülő orvost, csőre töltött fegyverrel a kezében. Később kiderült, hogy Dan S. román földön akart öngyilkosságot elkövetni.

A napilap információi szerint

a tüdőgyógyász a tárgyalássorozat során többször is kijelentette, hogy már nem akar élni.

Ügyvédje és ismerősei szerint mentális állapota egyre gyengébb. A jogi képviselő Lucian Negruitu úgy nyilatkozott: védece teljesen összeomlott, félő, hogy ismét megpróbálkozik az öngyilkossággal. Az ügyvéd szakértői véleményt kért egy törvényszéki pszichiátertől, ezt eddig elutasították, de a bíró még dönthet úgy hogy elrendelteti a vizsgálatot.

S. Dan egyelőre biztosan Romániában marad: a gyilkossági ügyet csak akkor fogják tárgyalni, ha az ellene indított két eljárás végetér és aleüli az értük kapott büntetést. Az ügyvéd a lapnak elmondta: a fegyvercsempészet és tiltott fegyverviselés  vádjában elkészült a vádirat, de tárgyalást még nem tűztek ki.

Segítségre van szüksége?

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik