Belföld

Két és fél éves testvére is végignézhette a ceglédi kisfiú megölését

Emberölés gyanújával indítottak eljárást a 31 éves nő ellen, aki vasárnap éjjel olyan súlyosan bántalmazta másfél éves kisfiát Cegléden, hogy az belehalt a sérülésekbe. A kisfiú apja kedden nyilatkozott a gyilkosságról, azt mondta,

A feleségem sosem bántotta a gyerekeket, szerintem véletlen tragédia lehetett. Nagyon jó anya, ismerem, tíz éve vagyok vele. Valami nagyon felgyülemlett benne talán – de nem tudom, mi történt.

Most a Blikknek is megszólalt a férfi. Azt mondta, a 7 hónapos terhes nő jó anya volt, korábban sohasem bántotta a gyermekeiket, de az utóbbi időben sok változás történt az életükben, el is kellett költözniük. A férfi azt állítja, a nő depresszióban szenvedett, és nem is tudhatta, mit csinál, amikor bántalmazta a kisfiút.

Azt is elmondta, hogy ő dolgozott, amikor az eset történt, mire hazaért, a kisfiú már halott volt. A Blikk szerint

a gyilkosságot végignézhette a kisfiú két és fél éves bátyja is. 

A mentőket vasárnap reggel riasztották egy ceglédi családi házhoz, ahol egy életjeleket nem mutató egyéves kisfiút találtak. Megkísérelték az újraélesztését, de nem jártak sikerrel. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a kisfiú feltehetően bántalmazás miatt halt meg. A rendőrség hétfőn eljárást indított emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az anya, B. Mónika ellen, és a nőt őrizetbe vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik