Belföld

Szijjártó Péter: A legnagyobb veszély, ha Európa bezárkózik

Tegnap már írtunk arról, hogy Szijjártó Péter Kanadában tartózkodik, ahol olyan mondatokat ejt el, mint: “Mára Magyarország világnemzet lett, vagy “Mi, mai magyarok úgy szeretjük a mai Magyarországot, ahogyan van”.

Szijjártó Péter interjút adott a kanadai CBC tévének, ahol elmondta, Európának legalább öt-hat nagy kihívással kell szembenéznie. A külügyminiszter ilyen komoly, történelmi kihívásnak nevezte például a “migrációt”, a terror elharapózását, az ukrajnai háborút, az energiabiztonsági kérdéseket vagy a Brexitet.

Ezek közül egyszerre már egy is elég lenne

– mondta a miniszter.

A Kanadával folytatott szabadkereskedelmi tárgyalások kudarca kapcsán hozzátette: a legnagyobb veszély, ha Európa bezárkózik.

Az Európát érintő nagy kihívásokat feszegetve a kanadai riporter kitért Magyarország migránsokkal kapcsolatos álláspontjára is. “Az Önök politikája nem látszik a legbarátságosabbnak” – fogalmazott a tévés.

Szijjártó Péter szerint:

nagy különbség van a bevándorlás és az illegális migráció között, s ezt valószínűleg nem pontosan ugyanúgy értelmezik az óceán két partján.

Azt is elmondta, hogy tavaly másfélmillió menekült érkezett Európába, és Magyarországnak 450 ezer “migráns” gondjával kellett megbirkóznia.

Ők lényegében határsértéssel léptek be az országba, többségük agresszívan viselkedett, visszautasított minden együttműködést a helyi hatóságokkal, és aztán elhagyta az országot Németország, Ausztria és Svédország felé

– mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette, nem nemzetközi jogról vagy alapvető emberi jogokról van szó, mert “a biztonságos élethez való jog alapvető emberi jog, ám nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt mondja ki, hogy kiválaszthatsz egy országot, ahol élni akarsz, és oda mindenáron, határsértések révén is elmész”.

A kötelező kvóták ügyéről szólva a miniszter közölte: a közös európai politikának inkább arra kellene irányulnia, hogy elérje az Európára nehezedő migrációs nyomás csökkenését. A magyar kormány álláspontja az – mondta Szijjártó Péter -, hogy képeseknek kell lennünk megvédenünk magunkat, s az Európai Unió területére történő belépésnek az európai és az egyes nemzeti államok közötti megegyezés alapján kell történnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik