Belföld

Október 23.: dolgoznak rajta, hogy ma biztonságban legyünk

Megkezdte munkáját a központi ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs (OT).

A testület a rendezvények biztosításában, lebonyolításában közreműködő szervezetek – így többek között az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Budapesti Közlekedési Központ – képviselőiből áll.

Az OT a beérkezett adatok elemzése alapján dönt arról, hogy biztonságosan megtarthatók-e az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjának programjai.

A nap folyamán a különböző programokra több tízezer érdeklődőt várnak, ezért a fővárosban forgalmi változásokra és útlezárásokra kell számítani – közölte az állami rendezvények szervezéséért felelős Honvédelmi Minisztérium nemzeti rendezvényszervező főosztálya az MTI-vel.

A közlekedési változásokról bővebb tájékoztatás érhető el a rendőrség és a a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. honlapján, a részletes program pedig egy külön weblapon. Az időre egyébként nem lesz panasz. Vasárnap több órára kisüt a nap. Eső nem valószínű és a szél is gyenge, mérsékelt marad. A hőmérséklet a reggeli 4 Celsius-fok körüli értékről délutánra 12-13 fokig emelkedik.

A központi programsorozat reggel 9 órakor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik. Ugyanitt 15 órakor kezdődik a díszünnepség, amelyen ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, az ünnepség díszvendége, Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke. 19 órától a Budapest Sportarénában neves hazai zenészek és énekesek lépnek színpadra a “Szabadságkoncert 1956” keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik