Belföld

Németh Szilárd büntetőeljárással fenyegeti az Orbánt kifütyülőket

Kértem egy jogi szakvéleményt erről, egyértelmű hogy ez garázdaságra való felbujtást is jelenthet adott estben, és jelenteni is fog véleményem szerint, hisz erre készülnek, hogy ezt a méltóságteljes ünnepséget megzavarják és ebben minden eszközt be fognak vetni, semmi sem szent számukra

– mondta Németh Szilárd az alaptörvény-módosítás ügyében meghirdetett sajtótájékoztatóján szombaton, számolt be a Hír TV.

Mint ismert, nemrég Juhász Péter az október 23-i állami megemlékezésre fütyülni hívta szimpatizánsait.

Nem kell, nem kell az Orbán takarodj, higgyétek el, egy füttyből mindent érteni fog.

Az esemény Facebook-oldalán Juhász Péter pártalelnök minden érdeklődőt megnyugtatott: aki nem tud fütyülni kap sípot.

Együtt síposztó pontok várnak majd a helyszínen

– írta bejegyzésében a képviselő.

Megjegyezte, sietnie kell a sípra vágyóknak, mert csak ezer darab van belőlük.

A Hír TV által megkérdezett jogi szakértő szerint a fütyülés a demokrácia része.

Megítélésem szerint akár a tapsolás, akár fütyülés az a tetszés vagy a nemtetszés nyilvánításnak a kifejezési formája. Következésképpen ez véleménynyilvánítás, nem éri el a büntetőjogi relevanciát. Következésképpen sem garázdaságot, sem más bűncselekményt ez a magatartás nem tud megvalósítani, azt kell mondani és azt kell tudni, hogy akinek valami tetszik vagy nem teszik, joga van ahhoz, hogy ezt kinyilvánítsa

– fejtette ki Magyar György.

Orbán Viktort legutóbb az MTK új stadionjának átadásán fütyülték ki. A közönség már akkor elkezdett fújolni, amikor Hajdú B. István felkonferálta a miniszterelnököt és Deutsch Tamást. Az alábbi videón hallható, hogy Orbánnak nem volt könnyű dolga, a beszédét is alig tudta elkezdeni.

Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke és Orbán Viktor idén a Kossuth téren, a Parlament előtt 15 órakor mond ünnepi beszédet az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik