Belföld

Gulyás Gergely: 2006 ősze kapcsán a teljes jogállami intézményrendszer csődöt mondott

A jogállam kudarcaként értékelte az Országgyűlés fideszes alelnöke, hogy elmaradt a felelősségre vonás 2006 ősze miatt. Az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban beszélt.

A kormánypárti politikus a XX. század legnagyszerűbb magyar teljesítményeként jellemezte az 1956-os forradalmat, amely szavai szerint az egész világon a mai napig hazánk legjobb hírvivője, Magyarország tekintélyének egyik legfontosabb záloga.

Egyúttal az ország egészének közös kudarcaként beszélt arról, hogy nem sikerült felelősségre vonni azokat, akik az állami erőszak-monopóliummal visszaélve saját polgáraik ellen alkalmaztak brutális erőszakot 2006 szeptemberében és októberében. Szóvá tette, hogy a saját népük ellen komoly bűnt elkövető rendőri vezetőkkel szemben még egy jogerős ítéletet sem sikerült meghozni, a politikai vezetőknek pedig a hajuk szála sem görbült.

Szomorúan, de joggal állapítjuk meg, hogy 2006 ősze kapcsán a teljes jogállami intézményrendszer, beleértve az igazságszolgáltatást is, csődöt mondott

– fogalmazott Gulyás Gergely.

A parlament alelnökét kérdezték arról, hogy a szocialisták nem írta alá a 60. évforduló közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot. Úgy reagált: az MSZP egy olyan gesztust utasított vissza, amely egyáltalán nem biztos, hogy járt neki, tekintettel arra, hogy jogi értelemben a mai napig a vérben és az 1956-os forradalmunk elárulásában, a megtorlásokban fogant MSZMP jogutódja. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik