Belföld

A szegedi Fidesz azt terjeszti, hogy részegen karambolozhatott az MSZP-s alpolgármester

Azaz nem állítanak semmit, csak kérdeznek.

„Szegeden máig létező kommunista módszertant”, eltussolást és 2,5 millió forintos kárt emleget a szegedi Fidesz annak kapcsán, hogy a város MSZP-s alpolgármestere, Szentgyörgyi Pál az önkormányzat Skodáját vezetve nekiment egy villamosnak. A Szegeden ellenzékben lévő fideszesek azt is sugallják, hogy az alpolgármester részeg lehetett.

Szentgyörgyi azt mondta a Délmagyarországnak, hogy a villamos lökte ki az autót, amikor balra akart kanyarodni, és a helyszínen kitöltött baleseti kárbejelentőben elismerte felelősségét, mert a villamosnak lett volna elsőbbsége. Sem a helyi közlekedési társaság helyszínelői, sem Szentgyörgyi nem látták szükségesnek, hogy rendőrt hívjanak, mert nem történt személyi sérülés, és a villamosban is minimális kár keletkezett, erre alapozzák a fideszesek a pletykát.

Az alpolgármester durva feltételezésnek nevezte, hogy részeg lett volna, a baleset előtt bizottsági ülésen, vezetői értekezleten, tárgyaláson vett részt, és épp a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Zrt. közgyűlésére sietett. Elmondta: az autónak a motorházteteje és a bal lámpája sérült, a biztosító kárszakértője állapítja majd meg a kárösszeget. A közlekedési társaság igazgatója pedig azt mondta, néhány tízezer forintos kár keletkezett a villamos fényezésében. A vádakra így reagált: „csak azért kellett volna rendőrt hívnom, mert politikus vagyok?”

A szegedi Fidesz ehhez képest olyan kérdéseket tett fel a párthoz közeli helyi portálon közzétett nyilatkozatban, hogy igaz-e, hogy a Skoda futóműve kiszakadt, a becsült kárérték 2,5 millió forint és a totálkár határáig roncsolódott a jármű, illetve igaz-e, hogy a közlekedési társaság igazgatója perceken belül a helyszínre érkezett és intézte a tények elfedését. Sőt, azt is kérdezik, hogy „igaz-e, hogy az alpolgármestert felkísérték a villamosra, majd pánikszerű gyorsasággal egy kék színű autóba rakták be, mely perceken belül elhagyta a helyszínt”. Nem állítják, kérdezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik